Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Az ott tartózkodók figyelték őt. Akkor eléje állt egy vízkóros ember. Jézus megkérdezte a törvénytudókat és farizeusokat: „Szabad-e szombaton gyógyítani? De azok nem válaszoltak. Erre ő megérintette a beteget, meggyógyította és elbocsátotta. Azután a jelenlevőkhöz fordult: „Ha valamelyiktek szamara vagy ökre szombaton kútba esik, nem húzza-e ki azonnal?” Azok semmit sem tudtak felelni neki.
Lk 14,1-6
Elmélkedés
Az evangéliumi jelenet egy farizeus házában játszódik, ahová Jézust vendégként hívják meg. A meghívás ténye önmagában jószándékot feltételez a meghívó részéről. Lukács evangélista viszont megjegyzi, hogy a jelenlévők figyelték őt. Elképzelhető, hogy a házigazda azért hívta meg őt, hogy beleköthessen, ha olyat tesz, amit a törvények szerint nem szabad szombaton, de az is lehet, hogy csak a jelenlévő többi farizeus akarja kihasználni az alkalmat ugyanerre. Ellenségeskedésük jól ismert Jézus számára, hiszen korábban már többször kezdeményeztek vitákat vele, illetve vádolták meg őt azzal, hogy nem tartja meg és tanítványaival sem tartatja meg a szombati nyugalomra vonatkozó előírásokat. Bár tisztában van ellenséges szándékaikkal, mégsem utasítja el a meghívást, betér a farizeus házába. Nem provokálni akarja őket, nem haragjukat és ellenszenvüket akarja fokozni, hanem abban bízik, hogy tanítása talán jó hatással lesz valakire.
A beteg ember megjelenése rögtön feszültség forrásává válik. Szombat van, a nyugalom napja, amikor nem szabad semmilyen munkát végezni, még betegeket gyógyítani sem. Jézus azonnal tudja, hogy mit fog tenni s cselekedete helyes. Erről akarja meggyőzni a farizeusokat is, de kérdésére ők nem válaszolnak. A gyógyítás után Jézus egy olyan helyzetet mond el példaként, amelyben a farizeusok is cselekednének, dolgoznának. Rosszindulatukat jelzi további hallgatásuk.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus! Akaratodat, mondanivalódat, üzenetedet szelíden közlöd velünk. Nem kényszerítesz minket semmire, hanem azt kéred, hogy szabadon elfogadjuk törvényeidet, amelyek földi boldogságunkat és örök üdvösségünket egyaránt szolgálják. Mennyi jóság, barátság, rokonszenv fedezhető fel szavaidban. Mennyi megértést, elfogadást tanúsítasz a bűnösök, a gyengék iránt. Milyen türelemmel várod, hogy megértsünk téged. Segíts minket, hogy egyre jobban megismerjük és megértsük tanításodat, és amit megértettünk, azt meg is valósítsuk.
Horváth István Sándor (Ph 88)
