Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!”
Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.”
Lk 17,1-6
Elmélkedés
A tanítványokhoz intézett beszédében Jézus különféle intelmeket fogalmaz meg. Az első, hogy kerüljék a botrányokat. Ebben az esetben a botrány a bűnre vezetést, mások bűnre csábítását jelenti. Helytelen keresztény életünk következményeként az emberek elfordulhatnak Istentől, eltávolodhatnak a krisztusi közösségtől. Ez mindenképpen kerülendő, ezért törekedni kell a helyes vallásosságra és a példamutatásra. A botrányokozás súlyosságát jelzik a túlzó kifejezések, amelyek mintegy el akarnak rettenteni.
A következő intelem arra vonatkozik, hogy miként viselkedjen egy tanítvány, ha a másik vétkezik ellene. A másik bűnéről nem kell feltétlenül hallgatni. Azt szóvá kell tenni, hogy az illető belássa hibáját és a jövőben másként viselkedjen. A hibát, a bűnt mindig meg kell bocsátani. Nem kell azt újra és újra szóvá tenni, nem szükséges újból a másik fejére olvasni, hanem el kell felejteni, meg kell bocsátani.
A harmadik figyelmeztetés a hitről, a hit erejéről szól. Itt is a bibliai nyelvezetre jellemző túlzó mondással állunk szemben. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a hit nem arra való, hogy szederfát ültessünk a tengerbe. Jézus példája azt szemlélteti, hogy a hit nem ismer határokat. A hit Isten ajándéka, amelyet érdemes kérnünk. A hit feltétlen bizalmat jelent Isten iránt, aki számára semmi sem lehetetlen.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus! Első lépéseinket óvatosan, bizonytalanul tesszük meg a hit útján. Az úton, amely az Isten-látás élményéhez vezet. Beismerem lelki vakságomat és segítségedet kérem, hogy láthassalak, felismerhesselek téged. Te meghallod, amikor téged szólítalak, mindig meghallod, amikor hozzád fordulok. Most is azzal a hittel járulok eléd, hogy segíts hitetlenségemen, gyógyítsd lelkemet! Add, hogy a hit által mindig felismerjelek téged!
Horváth István Sándor (Ph 88)
