Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, a tolvajok meg kiássák és ellopják. Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák és el nem lopják. Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is. A test világossága a szem. Ha szemed ép, egész tested világosságban lesz. De ha szemed elhomályosodik, egész tested elsötétedik. Ha tehát a világosság benned sötétség, maga a sötétség mekkora?”
Mt 6,19-23
Elmélkedés
Az anyagi világ, a birtoklás vágya és az evilági javak nyújtotta biztonság bűvöletéből mozdít ki bennünket Jézus szava: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön! Gyűjtsetek inkább kincseket a mennyben!” (Mt 6,19-20). Be kell látnunk, hogy sok esetben jobban bízunk az anyagiak által nyújtott biztonságban, mint az isteni gondviselésben. Talán a kishitűségünk jele az, hogy nem merjük magunkat, életünket egészen Istenre bízni. Az anyagi javak önmagukban nem rosszak, csak a hozzájuk való túlzott, helytelen ragaszkodás rejti magában azt a veszélyt, hogy elfordít Istentől. Milyen legyen az anyagiakhoz való viszonyunk? Abból érdemes kiindulni, hogy mindent Istentől kapunk, de nem birtoklásra, hanem használatra. Helytelen az, ha bármit is a magam érdemének tulajdonítok. Helytelen, ha birtokolni szeretném azt, amit használatra kaptam. Helytelen, ha magamat akarom gazdagabbá tenni azzal, amivel másoknak lehetek segítségére, hasznára. Helytelen, ha az anyagiak fontosabbak a lelkieknél.
Jézus, aki viszonylag ritkán beszélt az anyagiakról és a szegénységet többre értékelte a gazdagságnál, jól ismeri szívünk szándékait. A fösvénység, a szűkkeblűség arról árulkodik, hogy szívünk az anyagiakhoz tapad, gondolataink csak azon járnak, hogyan szerezhetnénk magunknak még többet. Miért nem elég nekem Isten?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!
Horváth István Sándor (Ph 88)
