Jézus egyszer így korholta azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tartottak bűnbánatot: Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már régen bűnbánatot tartottak volna, szőrzsákba öltözve és hamuba ülve. Mondom nektek: Tirusz és Szidon városának tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te, Kafarnaum! Azt hiszed, az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, mind a mai napig fennállna. Azt mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az utolsó ítélet napján, mint neked, Kafarnaum.
Mt 11,20-24
Elmélkedés
Az ószövetségben található néhány olyan fenyegető beszéd, amely bizonyos isteni büntetést helyez kilátásba, ha az emberek nem változtatnak életmódjukon. Az újszövetség nyelvezetétől idegen az ilyen szóhasználat, ezért is nevezhetjük örömhírnek Jézus üzenetét. A mai evangéliumi részlet azonban kivétel. Itt Jézus nagyon kemény hangon beszél egyes városok és a bennük lakó emberek sorsáról. Természetesen nem átkot mond ezekre a városokra és nem akarja pusztulásukat. Szavai erőteljes figyelmeztetésnek minősülnek, és az a szándék van mögöttük, hogy az emberek megtérjenek, odafigyeljenek az ő tanítására és elfogadják a hitet. Az emberek helyes vagy helytelen erkölcsi életvitele előrevetíti felemelkedésüket vagy városuk pusztulását.
A könnyelmű emberek azt gondolják, hogy bűnös cselekedeteiknek nem lesz következménye, s elkerülhetik a felelősségre vonást. Ha ez így volna, akkor nem létezne az isteni igazságosság, amely szerint a jók, az erkölcsi szabályokat betartók jutalomban részesülnek, a bűnösök, az isteni törvények megtartását megtagadók pedig büntetésben. Mivel Isten az emberek javát és üdvösségét akarja, ezért lehetőséget ad a megtérésre, az életvitel megváltoztatására. Aki odafigyel az isteni üzenetekre, jelekre és figyelmeztetésekre, s ezeket látva megtér, az elkerüli a büntetést.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, te megadod nekünk, hogy mindig újra kezdhetünk. Te ajándékozod nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges. Urunk, mindannyian szeretnénk végtelen távlatokban élni. Szeretnénk megtapasztalni a soha el nem múló fényt, szeretnénk, ha mienk lehetne az élet teljessége. Kérünk, add, hogy az előttünk álló időt igazi gazdagodásra használhassuk! Add, hogy azt keressük mindig, ami soha véget nem ér! Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el nem múlik!
Horváth István Sándor (Ph 88)
