Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket. Valamennyiüket meggyógyította. Amikor a nép látta, hogy a némák beszélnek, a bénák meggyógyulnak, a sánták járnak és a vakok látnak, elámult, és magasztalta Izrael Istenét. Jézus akkor összehívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen hazaküldeni őket, hogy ki ne dőljenek az úton.” A tanítványok erre megjegyezték: „De honnan szerzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget ellássunk?” Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét, és néhány apró halunk” – felelték. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig a népnek. Miután mindnyájan ettek és jóllaktak, hét kosár kenyérmaradékot szedtek össze.
Mt 15,29-37
Elmélkedés
A teremtő Isten akaratából a nap minden reggel felkel, s este lenyugszik, közben pedig hajnaltól alkonyatig világosságot, éltető erőt sugároz. Az évek során megszoktuk, hogy ilyen módon megszabja ébrenlétünk és alvásunk idejét, munkánkat és pihenésünket. Hasznos számunkra ez a napi rutin, keretet ad életünk napjainak és tevékenységeinknek. A megszokottság azonban veszélyt is jelenthet számunkra, s különösen is igaz ez vallási életünkre. Éppen ezért hasznos, ha az evangélium olykor kizökkent minket a megszokottságból és új irányokat mutat számunkra.
A mai evangéliumot olvasva mi is elindulunk a sokasággal, követjük Jézust a hegyre. Magunkkal visszük életünk mindennapi problémáit, nehézségeit és gondjait, ugyanakkor örömünk, boldogságunk is szeretnénk megosztani vele. Az Úr közelében megtapasztaljuk együttérzését, amely nem marad tétlen, hanem tanít, gyógyít és táplál. Jézus megszólal és megszólít, megsebez és gyógyít, lelki éhséget ébreszt és lelki táplálékot nyújt. Lehet, hogy egyesek, akik talán az ő tanítványainak gondolják magukat, elküldenének minket, hogy mást hallgassunk, mástól várjunk gyógyírt betegségeinkre vagy máshol szerezzük be a mindennapi kenyeret, de ne hallgassunk rájuk, ha ilyen tanácsot adnának! Számunkra egyedül Jézus az örök életre vezető igazság tanítója, lelkünk sebeinek gyógyítója és lelki táplálékunk, aki önmagát adja nekünk az átváltoztatott kenyérben, az Oltáriszentségben.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Istenünk! Tőled kérjük és várjuk az újrakezdést, lelki életünk megújítását. Ha nem ezt tennénk céltalan bolyongás és hasztalan útkeresés volna számunkra az adventi időszak. Rád bízzuk a vezetést, hogy valóban megérkezhessünk célunkhoz, a Megváltóval való találkozáshoz. Rád bízzuk magunkat, aki új álmokat, célokat, látomásokat állítasz elénk, egyszóval egy új jövőt. Félretesszük egyéni terveinket és kicsinyes igényeinket, elfeledjük földhözragadt céljainkat és rövidtávú elképzeléseinket, és a te útmutatásodra bízva magunkat elindulunk, mint zarándokok. Adventi zarándokutunk és végső soron egész életutunk csak akkor nyer értelmet, ha magával ragad minket az utánad való vágyakozás. Segíts minket, hogy megtegyük az utat lépésről lépésre Betlehemig, a jászolig, a Gyermekig!
Horváth István Sándor (Ph 88)
