Abban az időben, amikor a gyermek Jézust szülei bemutatták a jeruzsálemi templomban, ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,36-40
Elmélkedés
A tegnapi evangéliumban Simeon imáját olvastuk, aki Jézus templomi bemutatásakor hálát ad Istennek a Megváltóért. Ezt az eseményt folytatja a mai rész, amelynek szereplője immár nem egy férfi, hanem egy asszony, Anna prófétanő. Isten arra hívta, hogy várja életének döntő pillanatát: a gyermek Jézussal való találkozást a templomban. Simeonhoz hasonlóan ez a találkozás őt is Isten dicsőítésére indítja, bár szavait nem jegyzi le Lukács evangélista. Anna Istenhez intézi imáját, majd pedig a szívében ébredt öröm arra indítja, hogy az emberekhez szóljon. Azokhoz szól, akik a megváltásra vártak, tehát vélhetően arról beszélhetett, hogy ez a gyermek a Megváltó, benne teljesednek be a prófétai jövendölések.
E történet tanulsága az számunkra, hogy az örömöt az ember soha nem rejtheti magába. Karácsony ünnepe nagy örömmel töltött el minket, és ugyanígy öröm számunkra minden alkalom, amikor Jézussal találkozhatunk. Ő szól hozzánk a Szentírás által, őt ismerjük fel embertársainkban, vele egyesülünk a szentáldozáskor. Érdemes megosztanunk ezeket a hit-élményeket másokkal, különösen azokkal, akik elszakadtak Isten szeretetétől, de talán vágyakoznak utána szívük mélyén. Beszéljünk nekik bátran arról, hogy milyen örömöt jelent számunkra az Istennel való találkozás! Így lesz életünk tanúságtétel Isten szeretetéről.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, add nekünk azt a szeretetet, amely mindent hisz, mindent remél és mindent elvisel! Ez a szeretet kísérjen bennünket életünk útján, ragyogja át szívünket és értelmünket, sugározzon belőlünk családtagjaink és minden ember felé, akivel találkozunk. Ez a szeretet szentelje meg munkánkat és legyen vigasztalónk! Legyen számunkra világító mécses, ha sötétség vesz körül minket, és legyen a híd, amelyen át lelkünk a te karjaidba érkezik.
Horváth István Sándor (Ph 88)
