Lázár feltámasztása után a Mártához és Máriához jött zsidók közül sokan hittek Jézusban, mert látták, amit cselekedett. Némelyek azonban elmentek a farizeusokhoz, és jelentették, hogy mit tett Jézus. Erre a főpapok és a farizeusok összehívták a főtanácsot, és így tanakodtak: „Mit tegyünk? Ez az ember sok csodát művel. Ha engedjük, hogy folytassa, mindnyájan hisznek majd benne. Aztán jönnek a rómaiak, és elpusztítják szentélyünket és népünket.” Közülük az egyik, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Ti nem tudtok semmit. Gondoljátok csak meg: jobb, ha egy ember hal meg a népért, minthogy az egész nemzet elpusztuljon!” Ezt pedig nem magától mondta, hanem mint annak az évnek főpapja prófétaként megjövendölte, hogy Jézus a népért hal meg; sőt, nemcsak a népért, hanem hogy egybegyűjtse Isten szétszóródott gyermekeit. Attól a naptól kezdve megegyeztek abban, hogy megölik őt. Ezért Jézus nem mutatkozott többé nyilvánosan a zsidók előtt, hanem visszavonult a pusztaság melletti vidékre, egy Efraim nevű helységbe, és ott tartózkodott tanítványaival együtt. Közeledett a zsidók húsvétja. A vidékről már az ünnepek előtt sokan felzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek. Ezek keresték Jézust, és még a templomban is beszélgettek róla: „Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?” A főpapok és a farizeusok ugyanis ekkor már kiadták a rendeletet, hogy aki tud valamit Jézus tartózkodási helyéről, jelentse, hogy elfoghassák őt.
Jn 11,45-57
Elmélkedés
A mai evangéliumban arról a fontos eseményről számol be János evangélista, hogy a főtanács elhatározza Jézus halálát. Látnunk kell, hogy nem csupán arról van szó, hogy maguk elé idézve ki akarják vizsgálni az esetet, hanem döntésükkel megelőlegezik a halálos ítéletet. Ha sikerül elfogniuk és a főtanács elé állítaniuk a nép előtt nagy tekintélynek örvendő Jézust, akkor ennek a vizsgálatnak előzetes szándékuk szerint egyetlen kimenetele lehet: Jézusnak meg kell halnia.
A beszámolóból úgy tűnik, hogy a Jézussal szemben ellenséges érzelmeket tápláló farizeusok számára Lázár feltámasztása az utolsó csepp volt a pohárban. Máskor is rosszallásukat fejezték ki a csodatettek alkalmával, főként, ha szombaton tette azokat Jézus, hiszen e csodák nem csupán a meggyógyítottakban eredményeztek hitet, hanem a szem- és fültanúk is hinni kezdtek Jézusban. A halott Lázár visszaszólítása az életre szintén olyan esemény, olyan erős cselekedet volt, amely Jézus isteni hatalmát igazolta és hitet ébresztett sokakban. Jézus megölésének szándéka ekkor már kimondottan is megfogalmazódik.
Miközben tehát az egyik oldalon a megváltásban megnyilvánuló isteni jóság a betetőzéséhez közeledik, a másik oldalon egyre inkább elhatalmasodik az emberi gonoszság és gyűlölet. A kettő a kereszten találkozik. Az Úr kereszthalála egyaránt feltárja Isten jóságát és az ember gonoszságát.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként élj és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk!
Horváth István Sándor (Ph 88)
