Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás.”
Lk 11,29-32
Elmélkedés
A Jézus köré gyűlt tömeg nem elégszik meg a csodákkal, hanem jelet vár tőle, olyan jelet, amely igazolja messiási mivoltát. Jézus viszont nem ad ilyen jelet, hanem azt mondja, hogy ő maga a jel e nemzedék számára. Ahogyan Jónás jel volt kortársai számára, ugyanúgy jel az Emberfia is – írja Lukács evangélista.
Ugyanezt az esetet Máté is leírja (vö. Mt 12, 38-42), de ő azzal magyarázza ennek a jelnek a lényegét és a két személy összehasonlítását, hogy miként Jónás három napig volt a hal gyomrában, ugyanúgy lesz majd Jézus is három napig a „föld szívében”, utalva ezzel Jézus halálára és feltámadására.
A mai napon Lukácstól olvasott szövegben azonban más az összehasonlítás alapja. A niniveieknek Jónás próféta Isten igéjét hirdette, s ez volt az a jel, amelynek hatására bűnbánatot tartottak. Bűnbánattartásuk kieszközölte a város megmenekülését. Ugyanígy, a bűnbánatot hirdető Jézus is jel, hiszen aki meghallja és megszívleli szavait, az Isten irgalmának köszönhetően megmenekülhet a büntetéstől. A bűnbánatra maga Isten kér minket, akit megsértünk bűneinkkel, de aki ugyanakkor irgalommal fordul felénk. Az Atya megbocsátó szeretete indítson minket arra, hogy iránta érzett szeretetből megbánjuk bűneinket!
Jézus jel volt kortársai számára és a mi számunkra is. Meghallom-e Jézus bűnbánatra indító szavát?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk és Tanítónk, Jézus Krisztus! A te szavaid szerint a boldogság nem olyan dolog, amelyet akkor szerezhetünk meg, ha valamit teszünk érte. Te nem azt parancsolod, hogy legyünk nincstelen szegények, ne együnk semmit, és akkor boldogok leszünk. Te arra nevelsz minket, hogy még a legnehezebb élethelyzetünkben is vegyük észre azt, ami miatt boldogok lehetünk: ha szegények vagyunk, akkor is tudunk örülni, mert Isten országa a miénk. Ha nélkülözünk, akkor is remélhetünk az isteni jutalmazásban. Ha sírunk, Istenben megtalálhatjuk örömünket. Az üldözések és a bántalmazások nem képesek elszakítani minket az üdvösségtől és az örök boldogságtól.
Horváth István Sándor (Ph 88)
