napi evangelium

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek.”
Jn 14,23-29

Elmélkedés

A szeretet titka

A mai vasárnap evangéliuma Jézusnak egy tanulságos mondásával kezdődik: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat.” Az elmúlt vasárnap már elmélkedtünk a szeretet gyakorlásáról és annak módjáról, de az Úr mostani kijelentése tovább viszi gondolatainkat.

Az igazi szeretet elsősorban nem egy érzelem, hanem személyes döntés. Döntés arról, hogy odaállok Isten mellé, elfogadom az ő vezetését és életem során megteszem mindazt, amit kér tőlem. Az igazi szeretet soha nem merül ki szavakban, hanem konkrét tettekben nyilvánul meg. Ez vonatkozik az Atya szeretetére az emberiség iránt, Krisztus szeretetére irántunk, és ennek kell vonatkoznia a mi szeretetünkre is mind Isten, mind embertársaink felé. Lássuk be: napjainkban nem elég az, hogy elutasítjuk a bosszúállást, a gyűlöletet és az erőszakot, hanem tanúságot kell tennünk Isten jelenlétéről, a szeretet jelenlétéről a világban. A keresztény ember elmondhatja, hogy hitt Isten szeretetének. Megérezte és megtapasztalta Isten szeretetét. És megpróbálja minden nap viszonozni ezt a szeretetet azzal, hogy továbbadja, mert minden emberben Krisztust látja és őt szereti. Ugyanakkor a szeretet mindig titok marad számunkra, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi az a cselekedet, mozzanat vagy szó, ami felkelti a szeretet érzését szívünkben valaki iránt. Azt sem láthatjuk előre, hogy mi lesz az a cselekedetünk, szavunk, amely megérteti a másik emberrel, hogy szeretjük őt, mert ez a tett az önzetlen szeretetünknek a jele.

A szeretet sokszor váratlanul ér minket, akár Isten, akár felebarátaink részéről. Ez az élmény képes megváltoztatni minket, képes új irányba fordítani életünket. A szeretetből élünk. A szeretet éltet minket. Nem lehet előre kiszámítani, hogy mikor fog elérni minket. Nem lehet megtervezni, hogy mikor, kit, milyen módon, milyen cselekedettel fogunk szeretni. Bátorság és leleményesség kell ahhoz, hogy észrevegyük és kihasználjuk azt a pillanatot, amikor lehetőségünk van a szeretet megélésére és továbbadására.

Az evangélium második felében Jézus megígéri a Szentlélek eljövetelét. Először emlékeztet saját küldetésére: a mennyei Atya azért küldi el a Fiút a világba, hogy hirdesse az evangélium örömhírét, s ő ezt a feladatot teljesíti. Annak érdekében, hogy küldetése ne maradjon folytatás nélkül, a világból a mennybe való visszatérését követően az Atya elküldi a Szentlelket, hogy ezentúl ő segítse az Egyházat az evangélium további terjesztésében. Ebben az értelemben tehát a Szentlélek azért jön el, hogy folytassa a Jézus által megkezdett művet az Egyház közössége és tagjai által.

Ezután az Úr azt mondja az eljövendő Szentlélekről, hogy „mindenre megtanítja a tanítványokat.” Mit jelent ez? Nem mindentudást vagy végtelen emberi tudományt. A Szentlélek a jézusi tanítás teljes megértésében segíti az apostolokat, az egyházi vezetőket, az igehirdetőket és minden keresztény embert. Jézus tanítását, amely az örök életre vezető igazság, nem elegendő félig-meddig megérteni és részben teljesíteni. Ahhoz, hogy követni tudjuk őt és megtartsuk parancsait, szükséges megértenünk azok mélyebb értelmét. Ahhoz, hogy Krisztus szeretetéről hiteles tanúságot tudjunk tenni a világban az emberek előtt, szükséges az irgalmasságban, a szenvedésben, a kereszthalálban és a feltámadásban megmutatkozó jézusi szeretet teljes megértése.

Engedjük, hogy eltöltsön minket Isten szeretete és a pünkösdi Szentlélek!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te úgy szerettél bennünket, hogy egykor életedet adtad értünk, s úgy szeretsz minket, hogy most is nekünk adod magad. A veled való élet biztosítja számunkra azt a szabadságot, amely megteremti a szeretet légkörét, hogy szabadon szerethessük Istent és embertársainkat. Te szabadon, kényszer és félelem nélkül adtad oda életedet, hogy megismerhessük a te végtelen, határtalan szereteted. Taníts bennünket arra, hogy szabadon és nagylelkűen ajánljuk fel életünket Isten és az emberek szolgálatára! Segíts, hogy szeretetünk soha ne merüljön ki szavakban, hanem cselekedetekben nyilvánuljon meg!

Horváth István Sándor (Ph 88)