Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, betértek a szamaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De azok nem fogadták be Jézust, mert Jeruzsálembe tartott. Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram, akarod-e, hogy lehívjuk az égből a villámot, hadd pusztítsa el őket?” De ő hozzájuk fordult, és megfeddte őket: „Nem tudjátok, hogy milyen lelkület van bennetek. Az Emberfia nem azért jött, hogy az embereket elpusztítsa, hanem hogy megmentse.” Ezután másik faluba mentek.
Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Lk 9,51-62
Elmélkedés
Nézz előre!
A mai vasárnap evangéliumában három rövid találkozásról, illetve párbeszédről olvasunk. A három jelenetet a Jézus-követés köti össze. Ketten maguk jelentkeznek, egy személyt pedig Jézus szólít meg. Ismerkedjünk meg ezekkel az emberekkel, akiknek természetesen nem a neve, nem is az életkora vagy családi származása a lényeges, hanem a szívük szándéka. Ugyanis a bennük lévő szándékon múlik, hogy elindulnak-e Jézus nyomában vagy sem. E három találkozás pontos irányelveket tartalmaz számunkra azzal kapcsolatban, hogy mire is vállalkozik, aki Jézus követője lesz.
Az első személy magabiztosan lép Jézus elé és határozottan kijelenti: „Követlek, bárhová mégy.” E magabiztos viselkedés arra utal, hogy az illető elszánt és kész mindenáron követni Jézust. A követésnek azonban nagy ára van, talán nagyobb, mint amit elképzelt. A veszélyek talán még annál is nagyobbak, mint amit gondolt. Sorsa még annál is nehezebb lesz, mint amit sejt. Jézus figyelmeztetése neki és napjaink magabiztos embereinek egyaránt szól: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania”, a tanítványnak tehát mindenben vállalnia kell Mestere sorsát. Jézus mintha kissé lehűtené a lelkesedőt, s próbára akarja tenni, vajon valóban tudja-e, hogy mire vállalkozik. Napjainkban ritkán van szükség a túlzottan lelkesedők buzgóságának csillapítására, hiszen kevés olyan fiatal van, aki ennyire céltudatosan döntene arról, hogy életét Jézus szolgálatába szeretné állítani.
Az elbeszélés folytatásában Jézus a kezdeményező, ő szólít meg valakit, s arra kéri, hogy kövesse. Új életre hívja meg őt, új feladattal bízza meg, új lehetőséget kínál neki. Ez az ember mégis a régi dolgaihoz kötődik. A régi életéhez és személyes kapcsolataihoz fűződő kötelezettségek terhelik, amelyek könnyen megakadályozhatják abban, hogy szabad szívvel elinduljon a Jézus által mutatott új úton. Vajon képes-e felszámolni múltját? Képes-e elszakadni régi életétől? Képes-e megszabadulni „holt terheitől”, hogy élő lendülettel induljon neki az új feladatnak?
A harmadik jelenetben ismét önként jelentkezik valaki és áll Jézus elé. Őt a családi kötelék késlelteti, húzza visszafelé. Nehéz számára az elszakadás a családtól, a biztonságot nyújtó otthontól, tehát mindattól, ami eddigi életében meghatározó volt. Még visszafelé tekintene, mert nem érzi át annak jelentőségét, hogy aki nagy útra indul, nagy feladatot vállal, annak csak előre, az elérendő cél felé szabad néznie.
A befejezésben nem derül ki, hogy miként döntenek, mindhárom esetben nyitott marad a kérdés, hogy elindulnak-e Jézus nyomában. Sajnos jogosan feltételezzük, hogy végül egyikük sem lépett rá Krisztus követésének útjára, hiszen ellenkező esetben a történet azzal zárulna, hogy ettől kezdve lelkesen követik Jézust. Az apostolok meghívása történeteiben ugyanis éppen az szerepel, hogy ők azonnal készek elhagyni családjukat és mesterségüket, és késlekedés nélkül, rögtön Jézus tanítványai lesznek. Nem elég a tervezgetés, hanem rá kell lépni a krisztusi útra! Nem elég gondolkodni azon, hogy mennyire szép Krisztus követése, hanem el kell indulni! Nem elég felismerni Krisztusban az üdvösség közvetítőjét, hanem nyomába kell szegődnünk, követnünk kell őt!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Életem Ura, Jézus Krisztus! Készen állok arra, hogy tétovázás nélkül induljak és kövesselek téged! Tudom, hogy mennyire nehéz lesz ez az út számomra, de vállalom, mert ez vezet holt múltamból a jövő felé, az élet felé, az üdvösség felé. Nem tart vissza semmi. Nem hátráltathat semmi. Nem akadályozhat semmi. Te vagy számomra az út és te vagy a cél! Te légy vezetőm az örök élet felé! Te vagy az egyetlen, akiben megtalálom boldogságom és örök életem. Segíts, vezess, élj bennem! Adj erőt, hogy hűséges tanítványod és követőd legyek!
Horváth István Sándor (Ph 88)
