Jézus eltávozott Tírusz vidékéről, és Szidonon át a Galileai-tóhoz érkezett, a Tízváros környékére. Ott egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Jézus félrehívta őt a tömegből, ujját a fülébe dugta, majd nyállal megérintette a nyelvét. Azután föltekintett az égre, fohászkodott, és így szólt: „Effeta”, vagyis „Nyílj meg!” Erre megnyílt a süket füle, megoldódott a nyelve, és érthetően beszélt. Jézus megparancsolta, hogy ezt senkinek se mondják el. De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, és azt mondták: „Mindent jól cselekedett: a süketeknek visszaadta hallásukat, a némáknak pedig a beszédet.”
Mk 7,31-37
Elmélkedés
Az evangélium helyszíne továbbra is a pogányok lakta vidék. A süketnéma meggyógyítása Jézus második csodája ezen a területen. A történet sajátossága, hogy nem a beteg kéri a gyógyítást. Márk evangélista nem árul el semmit azokról a személyekről, akik a beteget Jézushoz vitték a gyógyulás reményében, de a helyszín miatt vélhetően nem zsidó, hanem pogány származásúak lehettek. Az a tény, hogy e pogány emberek hisznek Jézus gyógyító erejében, azt jelzi, hogy csodás gyógyításainak híre, valamint tanítása gyorsan elterjedhetett távolabbi vidékekre, és ott nyitott szívekre talált.
Amikor Jézus az égre tekint és a mennyei Atyához fohászkodik, már sejteni lehet, hogy hamarosan csoda fog történni. Ez a tekintet az ég felé emeli a beteg ember gyógyulás utáni vágyát és hitét a gyógyító isteni hatalmában, s lehozza az irgalmas Isten jóságos pillantását, érintését a beteg számára. Aztán pedig Jézus a betegre tekint, s ebben a tekintetben a süketnéma felfedezheti Isten emberszeretetét, amely segíteni akar rajta, képes megszüntetni nyomorúságát.
Amikor az Úrra emelem tekintetem, azért fohászkodom, hogy nézzen rám, vesse rám tekintetét. Testem és lelkem gyógyítója. Az én lelkemnek is szüksége van a gyógyulásra, a tisztulásra, a megtérésre, amelyet tőle, Üdvözítőmtől és Megváltómtól várhatok.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Kereszthalálod mutatja, hogy mit jelent az élet teljes odaadása, az élet szeretetből való feláldozása. A szeretet mértéke csak a teljesség lehet. Ami ennél kevesebb, az önzés. Ha kevesebbet akarunk adni Istennek, akkor önzőek vagyunk és nem ismerjük a mindent odaadó szeretetet. Amikor a szeretetet gyakoroljuk az sosem önmagunk vagy emberségünk feladása, hanem éppen emberségünk legmélyebb megélése, kifejezése. Segíts, hogy értelmünkkel Isten megismerésére törekedjünk, szívünk minden érzését felé irányítsuk és lelkünk minden idegszálával rá figyeljünk. Add, hogy a szeretet valóban belülről, szívünk és lelkünk mélyéről fakadjon!
Horváth István Sándor (Ph 88)
