napi evangelium

Egy alkalommal a zsidók köveket ragadtak, hogy megkövezzék Jézust. Erre ő megkérdezte tőlük: „Sok jótettet vittem végbe köztetek Atyám nevében. Melyik jócselekedetért akartok megkövezni engem?” A zsidók ezt válaszolták: „Nem a jócselekedetért, hanem a káromkodás miatt akarunk megkövezni, mert ember létedre Istenné teszed magadat.” Jézus ezt felelte: „A Szentírásban nemde ez áll: Én mondottam: istenek vagytok? Ha már azokat is isteneknek mondja az írás, akikhez Isten igéje szólt – és az írás nem veszítheti érvényét –, hogyan mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világba küldött: Káromkodol! – mert azt mondtam, hogy Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem! De ha azokat cselekszem, és nekem nem akartok hinni, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és elismerjétek: az Atya énbennem van és én az Atyában.” Erre ismét el akarták fogni őt, de kiszabadította magát kezükből. Ezután Jézus újra a Jordánon túlra ment, arra a helyre, ahol János először keresztelt, és ott is maradt. Sokan keresték fel, mert így vélekedtek: „János ugyan egyetlen csodát sem tett, de amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult.” És sokan hittek Jézusban.
Jn 10,31-42

Elmélkedés

Jézus nyilvános működése azzal kezdődik, hogy a Jordán folyónál Jánostól részesül a keresztségben. Erre az eseményre utal az evangélium befejező része. Ekkor kezdi el hirdetni tanítását a nép körében és ekkor kezdi csodatetteit. Most visszatér arra a helyre, ahonnan elindult. Amikor János evangélista arról ír ennél a résznél, hogy sokan hittek Jézusnak, akkor egyértelműen azt sugallja, hogy az Úr működése gyümölcsöt termett, szép eredményt hozott. Az emberek hittel elfogadták tanítását, amelyet csodái megerősítettek. Tanítása az Atyától származik, s a csodákat is az Atya erejével viszi végbe. Éppen ez az, amit egyesek azonban nem képesek elfogadni, s káromkodással vádolva őt, megkövezésére készülnek. Az evangélium e szakasza tehát a Jézus működésére adott kétféle választ tárja elénk.

Kijelentései, szavai alapján egyesek nem hisznek Jézusban. De miért nem hisznek a tettei alapján? Hiszen cselekedetei arról tanúskodnak, hogy olyan rendkívüli hatalommal cselekszik, amelyre ember nem képes. Miért nem hisznek neki, hiszen láthatták a jócselekedeteket, amelyekkel a betegeket segítette? Ezeket egyébként a zsidók is elismerik, de gondolkodásukba nem fér bele az, hogy mindezt maga Isten teszi. Jézus legnagyobb jócselekedete az, hogy meghal értünk a kereszten. Hiszem-e, hogy ezt a megváltó tettet maga Isten hajtja végre?

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Istenem! Segíts, hogy helyesen tudjam beosztani az időmet! Add, hogy biztosan érezzem, mely ügyem nem tűr halasztást! Segíts, hogy mindig időt találjak a szellemi, lelki feltöltődésre is! Kérlek, segíts, hogy minden esetben a lehető legjobban készülhessek föl az éppen előttem álló feladatra! Add meg, Uram, a kegyelmet, hogy akivel csak találkozom, arra úgy tudjak odafigyelni, és úgy tudjak neki segíteni, mintha téged hallgatnálak és neked segítenék!

Horváth István Sándor (Ph 88)