napi evangelium

Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak: „Ha én tanúskodom önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz. Ti (Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról. Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom, hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni. Mellettem nagyobb bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött engem. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit ő küldött. Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet. Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik? Ne gondoljátok, hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz, akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek, hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan hinnétek az én tanításomnak?”
Jn 5,31-47

Elmélkedés

Az evangéliumokban többször is találkozunk azzal, hogy a zsidó vallási vezetők bizonyítékokat, jeleket kérnek Jézustól. Bizonyítsa be, hogy valóban ő a Messiás. Bizonyítsa be, hogy Istentől kapta hatalmát. Bizonyítsa be, hogy Isten küldötte és az ő nevében cselekszik. A mai evangéliumban Jézus beszéde válasz egy ilyen irányú kérésre. Először Keresztelő János példáját idézi fel, akit mindenki Isten küldöttének és prófétának tartott, de szavainak és cselekedeteinek hatása csak rövid ideig tartott. Ezt követően a Messiás jöveteléről szóló prófétai jövendöléseket idézi hallgatói figyelmébe. Aki legalább egy parányi jószándékkal hallgatja Jézus tanítását és jóindulattal értékeli cselekedeteit, az könnyen felismerheti, hogy ezek a jövendölések Jézus személyében teljesedtek be. A vallási vezetők azonban nem fogadnak el semmit bizonyítékként vagy egyértelmű jelként. Jézus egész élete és végül az ő áldozata, kereszthalála és feltámadása is jel volt, de egyesek ezeket sem fogadták el.

Mivel lehetne meggyőzni napjaink kételkedőit? A Szentírás, főként az evangéliumok szavával? Vagy a Krisztusért és hitükért életüket is feláldozó szentek életpéldájával? Vagy talán az Egyház igazsághoz ragaszkodásával évszázadokon keresztül? Esetleg a krisztusi közösségből sugárzó szeretettel? Van, akinek mindez együttvéve sem elég. Másoknak elég, ha feltekintenek Krisztus keresztjére, mint a végtelen isteni szeretet jelére.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Igaz bűnbánattal és irántad való szeretettel valljuk meg bűneinket és kérjük tőled a bűneink bocsánatát. Te jó, igazságos és irgalmas vagy, és minden gonoszságunktól, vétkünktől megtisztítasz minket. Nagylelkűséged és hűséged leginkább abban nyilvánul meg, hogy lehetőséget adsz nekünk a felemelkedésre, a bűntől való megszabadulásra, a lelki megtisztulásra és újjászületésre. Valljuk, hogy szereteted erősebb bűneinknél. Segíts minket, hogy elforduljunk bűneiktől és elinduljunk az engedelmesség útján!

Horváth István Sándor (Ph 88)