A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a (régi) parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”
Mt 5,43-48
Elmélkedés
A szeretet parancsa minden emberre vonatkozik. Az ellenségszeretet parancsa is, de sokan megfeledkeznek róla, mások pedig lehetetlennek tartják a megvalósítását. Jézus valóban nagyon magasra teszi a mércét ezzel a paranccsal: „Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket!” De mégsem lehetetlen így élni. És erre az ő élete a legjobb példa. Amikor a szamaritánusok nem adtak szállást Jézusnak és tanítványainak, akkor Jakab és János égi büntetésért akarnak fohászkodni, de Mesterük megfeddi őket, mert azokat is szeretni kell, akik ellenségesek (vö. Lk 9,51-56). Jézus az utolsó vacsorán Júdás lábát is megmosta, pedig ekkor már tudta, hogy hamarosan ő lesz az árulója. Néhány órával később, amikor elfogják az Olajfák hegyén a Getszemáni-kertben, meggyógyítja Malkuszt, a főpap szolgáját, akinek Péter levágta a fülét (vö. Jn 18,10), majd pedig békességre intette az apostolt. A mi Urunk nem tanúsított ellenállást azokkal szemben, akik neki a szenvedést okozták, hanem a kereszten is tudott értük imádkozni: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit tesznek” (Lk 23,34).
Csak azt tudjuk a jó útra téríteni, akinek megbocsátunk és akit szeretünk. Ezt tette Jézus és ezt kéri tőlünk is. Az ellenségszeretet kérdésében valóban megmutatkozik, hogy komolyan gondoljuk-e az ő követését.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus! A mindennapi kenyér a te ajándékod, hogy testünket tápláljuk. Az élő kenyér, az Oltáriszentség szintén a te ajándékod lelkünk táplálására. Saját testedet, önmagadat adod nekünk, hogy bennünk élj. Ajándékod vételére minden embert meghívsz. Segíts, hogy soha ne utasítsuk el meghívásodat, ne utasítsunk el téged! Tégy bennünket élő közösséggé a szentáldozás, az egy kenyérből való részesedés által! Tégy minket hozzád hasonlóvá a szentáldozás által!
Horváth István Sándor (Ph 88)
