Abban az időben a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Mk 1,12-15
Elmélkedés
A bűnbánat útján
Megkeresztelkedését követően Jézus a pusztába vonul negyven napra. Márk evangélista megjegyzi, hogy a Lélek vitte, vezette Jézust a pusztaságba. Az a Szentlélek, aki a kereszteléskor galamb képében ereszkedett le az Úrra (vö. Mk 1,10), most a pusztába vezeti, olyan helyre, ahol távol van az emberektől, hogy itt készüljön fel küldetésére, az emberek közti nyilvános fellépésére. Márk ugyan nem részletezi a kísértéseket, de Máté írásából ismerjük a hármas kísértést. Először a sátán arra kéri Jézust, hogy a köveket változtassa kenyérré és táplálkozzon ezzel a kenyérrel, mert a pusztában nincs más étele. Másodszor azt kéri, hogy a jeruzsálemi templom párkányáról vesse le magát, mutassa meg, hogy Isten angyalai vigyáznak rá, és így tegye nyilvánvalóvá isteni dicsőségét a nép előtt. Harmadszor a világ minden gazdagságát ajánlja fel a sátán Jézusnak, ha nem az igaz Istent, hanem őt imádja. Jézus visszautasít minden kísértést, s ezzel számunkra is példát mutat.
Korunk embere sajnos sok esetben észre sem veszi a gonosz kísértéseit. Aztán amikor elköveti a bűnt, nincs benne semmi szégyenérzet, el sem rejtőzik Isten elől, mint egykor Ádám és Éva (vö. Ter 3,8-10). A bűn azt jelenti, hogy az ember a teremtő és életet adó Isten helyett szövetségre lép a pusztító és az életet elvevő gonosszal, az ördöggel, Isten örökös ellenfelével, a csábítóval, a hazugság atyjával és a megtévesztés mesterével. Az ördög módszere rendkívül agyafúrt, azzal csábítja és ámítja az embert, hogy istenné lehet. Azt ígéri, hogy az ember Isten fölé kerekedhet, mindenre képes a maga erejével, szabadságát arra is felhasználhatja, hogy szembeszálljon teremtőjével, megtagadja a szeretet Istenét. A kísértést fel nem ismerő, ezért azt visszautasítani sem képes ember egyszer csak elkezd istent játszani, s úgy tesz mintha örökké tetszeleghetne ebben a szerepben. De ez a színjáték nem tart örökké. Egyszer mindenki számára kinyilvánul, hogy nem bújhat ki emberségének bőréből, s aki emberként született, az emberként is hal meg, s emberként áll majd Isten elé. Akkor már nem lehet megfordítani a szerepeket, mindenkiről lehull az álarc és elveszti álruháját. A bűnbe esett és Istent elhagyó ember pusztító lénnyé, önmagát és környezetét elpusztító lénnyé válik, aki sivatagot teremt lelkében, környezetében és szerte a földön. Elpusztítja önmagát, megtagadja az örök életet és a szeretetet. És elpusztítja, kietlen sivataggá változtatja az édenkertet, az egész teremtett világot, az áldott földet, az ígéret földjét átkozottá teszi.
Isten azonban közbelép és nem engedi, hogy az ember átvegye a teljes irányítást. „Ahol elhatalmasodott a bűn, ott túláradt a kegyelem” – írja Szent Pál apostol a római levélben (Róm 5,20). Isten Szabadítót, Megváltót küld, aki visszaállítja a teremtett világ eredeti rendjét és helyreállítja az Isten és az ember közti kapcsolatot. Erre a fordulatra, erre az Istentől származó kezdeményezésre emlékezünk minden nagyböjtben. A sátán, a gonosz lélek, az ördög eddig azt gondolta, azt gondolhatta, hogy ő uralja a terepet, ő írhatja a szabályokat, ő adhat korlátlan hatalmat az ember kezébe, s ezt a szereposztást az ember is elhitte, mert könnyebb volt számára Isten nélkül élni. Isten azonban átveszi az irányítást, elnémítja a hangadókat, megtérésre szólítja a megtévesztetteket. Isten megadja a megtérés, a bűnbánat kegyelmét, hogy az ember újra az ő gyermekének érezhesse magát és ne a gonosz játékszerének.
Indítson minket a mai, első nagyböjti vasárnap a megtérés és a bűnbánat útján, hogy rátaláljunk a szeretet Istenére!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor és ma mindenkinek hirdeted: „Térjetek meg!” A nagyböjt a bűnbánat ideje. A böjti idő a megváltás titkának, a te szenvedésednek és feltámadásodnak ünnepére készít fel. A megtérés elmélyít minket a jó megismerésében. A megtérés elmélyíti bennünk azt a tudatot, hogy bűnösök vagyunk, de ez nem jelenti vesztünket, hiszen az irgalmas Atya megbocsát nekünk. A megtérés útjára, a bűnbánat útjára nem egy büntetni akaró, hanem egy megbocsátó Isten vezet. Ha rálépünk a bűnbánat útjára és alázattal tesszük meg azon az Isten felé vezető lépéseket, akkor észrevesszük, hogy a bűn sötétségén túl felragyog a kegyelem világossága, melyet te, a mi Megváltónk adsz nekünk.
Horváth István Sándor (Ph 88)
