Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”
Lk 24,35-48
Elmélkedés
A mai evangélium szerint a feltámadt Krisztus megjelenése alkalmával így köszönti tanítványait: „Békesség nektek!” Nem a szavai, hanem megjelenése ugyanis ijedtséget okoz, félelmet ébreszt bennük az első pillanatokban. Köszöntésével az Úr szeretné eloszlatni azokat a félelmeket és előítéleteket, amelyek betöltik az apostolok és a tanítványok szívét a Mesterük halála utáni napokban. Ő nem egy szellem, nem egy kísértet, hanem valóságos személy. Jól tudja, hogy tanítványainak még szokniuk kell megdicsőült, feltámadt testének látványát. Jól tudja, hogy még meg kell barátkozniuk azzal a gondolattal, hogy nem a halál volt az utolsó állomás Jézus számára, hanem feltámadása által új korszak kezdődik.
Kényszerű tapasztalatunk, hogy a hit vagy a lelki élet hiánya megváltoztatja életünket, a félelem és a csalódottság azt hiteti el velünk, mintha az Úr nem volna velünk. Bezárkózunk magányunkba, magyarázatot keresünk élethelyzetünkre, de nem vagyunk hajlandók kinyitni az ablakot, hogy az isteni fény más megvilágításba helyezze a dolgokat. Azt gondoljuk, hogy megváltoztathatatlan helyzetbe kerültünk, mert elfelejtettük, hogy Isten számára semmi sem lehetetlen. Beletörődünk szívünk nyugtalanságába, mintha nem tudnánk, hogy Isten a békesség forrása.
Figyeljünk jobban Krisztus köszöntésére: „Békesség nektek!” Engedjük, hogy az Úr békéje betöltse szívünket!
© Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézus Krisztus! Erőt vesz rajtam a csüggedés, amikor csalódást okoznak az emberek, terveim kudarcba fulladnak vagy váratlan események forgatják fel életemet. Ilyenkor a legszívesebben elmenekülnék a világból, az emberek elől. Bezárkóznék a magam kis világába, hogy egyedül legyek. De te nem hagysz magamra, hanem mellém állsz, tanítasz és megismerteted önmagadat előttem. Vezess engem vissza az emberi közösségbe, tanítványaid, követőid közé! Vezess engem az Atya közelébe, hogy a vele való kapcsolatomat helyreállítsam!
Horváth István Sándor (Ph 88)
