Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: Bár láttok engem, mégsem hisztek. Minden, amit az Atya nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el. Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon. Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon.”
Jn 6,35-40
Elmélkedés
A tegnapi evangéliumi szakasz azzal fejeződött be, hogy a Jézust hallgató nép lelkesen felkiáltott: „Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Ez a kérés emlékeztet minket a szamariai asszony kérésére, akivel Jézus Jákob kútjánál találkozott. Ő ezt mondta: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé!” (Jn 4,15) Ahogyan ez az asszony az iható, a szomjúságot oltó vízre gondolt, ugyanúgy a Jézust hallgató tömeg is az ehető, a testi éhséget csillapító kenyérre gondol. Jézus viszont az üdvösség forrásáról, az örök élet vizéről tanította a szamariai asszonyt, ezen a helyen pedig az örök élet kenyeréről, mint lelki táplálékról beszél. Az asszonynak világosan értésére adta, hogy aki a kút vizéből iszik, az egy idő után újra szomjas lesz, de aki az általa adott élő vízből, mint lelki forrásból iszik, az nem fog többé szomjazni. Ehhez hasonló a mostani kijelentése is: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha.”
A két történet egy másik szempontból is összekapcsolódik, ugyanis mindkettőben szerepel, hogy Jézus a mennyei Atya küldötte, aki az Atya akaratát teljesíti. A szamariai asszonynak ezt mondta: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott” (Jn 4,34). Most pedig kijelenti: „Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”
A Jézusban való feltétlen hit és az ő testével, az Oltáriszentséggel való táplálkozás erősítse bennünk a készséget, hogy mi az Atya akaratát teljesítsük!
© Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! A te megelőző és mindent felülmúló szeretetednél nincs nagyobb. Azért jöttél el emberi világunkba, azért lettél emberré és éltél a földön, azért tanítottad az embereket, azért vállaltad a szenvedést és a halált, azért támadtál fel a halálból és küldted el pünkösdkor a Szentlelket, hogy megismerjük a mennyei Atya végtelen szeretetét. Éljen bennünk a te szereteted és ezt tartsuk életünkben a legnagyobb ajándéknak. Az élet szeretet nélkül, a szeretet megvallása nélkül értelmetlen. A szeretetben megtalálom életem értelmét. Segíts, hogy naponta cselekedetekkel mutassam ki szeretetemet feléd és embertársaim iránt.
Horváth István Sándor (Ph 88)
