Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak.” E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a királyotok!” De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?” A főpapok azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” A feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok”. Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam, megírtam.”
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit, négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot ne törjetek benne!” És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.”
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 19,12-42
Elmélkedés
A kereszt előtt
A nagypénteki szertartás azzal kezdődik, hogy néma csendben a kereszt előtt leborul a földre a pap, miközben a minisztránsok és a hívek letérdelnek. Néhány perc csendben, mozdulatlanul. Megállunk. Megállunk a hétköznapok forgatagában, a munka vagy a tanulás közben. Megállunk a kereszt előtt, az isteni szeretet jele és titka előtt. Megállunk és felnézünk a keresztre. Ami egykor a názáreti Jézussal történt a Golgotán, az mindenkit megérint. Bármely ember halála megrázza lelkünket, Isten Fiának halála pedig méginkább megráz bennünket. Az 1960-as, 1970-es években katolikus fiatalok világszerte kezdeményezték, hogy nagypénteken délután, Jézus halálának órájában a gyárak néhány percre álljanak le, a munkahelyeken pár percig ne történjen munkavégzés, hanem mindenki gondoljon Jézus megváltó halálára. Akkortájt sok helyen sikeres volt ez a kezdeményezés, de napjainkra teljesen megszűnt, az élet megy tovább, nem állunk le egyetlen percre sem. Jónéhány országban, köztük Magyarországon is nagypénteken munkaszüneti nap van, de ettől sem lett jobb a helyzet, mert most nem a munkahelyeken, hanem odahaza vagy a kiskertekben dolgozik mindenki, a munkaszüneti nap is munkával telik sokak számára. Nincs megállás a világ számára. Csak azok a kevesek tartják fontosnak a megállást, akik részt vesznek a nagypénteki szertartáson.
A nagypénteki szertartásban elhangzik a passió, Jézus szenvedéstörténete. Megelevenednek előttünk az események. Jézust elfogják, megkötözik, arcul verik. Kihallgatják és halálra ítélik. Töviskoronát tesznek a fejére, keresztjének hordozására kényszerítik, ruháitól megfosztják és a keresztre szegezik. Így hal meg a Golgotán. Minden hely Golgota ezen a világon, ahol szenvedő, halálra ítélt vagy haldokló emberek vannak. A kereszt önmagában csak egy kivégzési eszköz, de ha hisszük, hogy a keresztre feszített Krisztus a világ megváltója, akkor a szeretet jelét, Isten végtelen szeretetének a jelét látjuk benne. A kereszt Isten üdvözítő tervének eszköze. A kereszt az emberi élet megértésének kulcsa. Csak a kereszt fényében értelmezhetjük helyesen a világot és helyünket, küldetésünket a világban. Látjuk a világ gonoszságát, az igazságtalanságokat, a megosztottságot, a gyűlöletet, a bűn terjedését, mégsem tekintjük értelmetlennek az emberi életet, hanem bízunk abban, hogy mindenki rátalál Istenre, mert a kereszt végső soron őrá mutat. Isten létezik, velünk van életünkben és halálunkban, vele élhetünk majd feltámadásunk után az örökkévalóságban. Ezt hirdette a kereszt 2000 évvel ezelőtt, ezt üzeni nekünk ma és ezt fogja hirdetni az idők végezetéig. Krisztus keresztje és az egész nagypénteki szertartás, valamint a feltámadás húsvéti ünneplése reményt ébreszt bennünk, hogy Isten az élet Istene. Ő adja az életet és ő adja a feltámadás által az örök életet. És ebben semmiféle emberi rosszindulat, gyűlölet, engedetlenség és hitetlenség nem tudja megakadályozni. Mert az ő hatalma, a szeretet ereje mindennél erősebb.
Miért élt Krisztus? A mennyei Atya dicsőségéért és az emberek megváltásáért. Miért halt meg Krisztus? Azért, hogy dicsőséget szerezzen a mennyei Atyának és megváltást hozzon az embereknek. Miért támadt fel Krisztus? Azért, hogy az Atya megdicsőüljön benne és üdvösség áradjon az emberekre. Az Úr élete, halála és feltámadása egyaránt az Atyára mutat és egyaránt az emberek javát, üdvösségét szolgálja.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Mindenható és irgalmas Istenünk! Hisszük, hogy a világban mindennek értelme van, még akkor is, ha akaratodat, rendelésedet, szándékaidat emberi értelmünk nem képes azonnal megérteni. Krisztus Urunk kereszthalálának is volt értelme, hiszen a megváltást, az üdvösséget és a vele való kiengesztelődést szerezte meg minden ember számára. Meghajlunk a kereszt előtt, meghajlunk a kereszt titka, a megváltás titka előtt. Meghajlunk az engedelmesség titka előtt, amelyet Fiad, Jézus Krisztus tanúsított. Meghajlunk a végsőkig elmenő, önfeláldozó szeretet titka előtt. Segíts minket, hogy felfedezzük a kereszt helyét életünkben!
Horváth István Sándor (Ph 88)
