napi evangelium

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”. De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”
Jn 13,1-15

Elmélkedés

A szeretet jelei

A szeretet jelekből ismerhető fel. Jel lehet egy személyre szabott ajándék, amely sokszor többet mond bármely szónál vagy üzenetnél. Jel lehet egy mozdulat, egy érintés, egy cselekedet. Amikor valaki ki akarja mutatni a szeretetét a másik ember felé, akkor szeretetének valamilyen jelét adja vagy mutatja. Akár kézzel foghatóan adja, akár cselekedetével mutatja valaki a szeretet jelét, értékes és maradandó annak, akinek szól. A szeretett személy, a megajándékozott, a megérintett megérzi a jelek mögött a szeretetet.

Ma, nagycsütörtök estéjén az utolsó vacsorára emlékezünk, Jézus és a tizenkét apostol közös étkezésére. Jézus a szeretet jelét mutatta és adta az apostoloknak ezen a vacsorán. Az apostolok lábának megmosásával, amelyet részletesen leír az evangélium, a szeretet jelét mutatta, az Oltáriszentségben pedig az ő szeretetének jelét adta nekik. Mindkét jel csak a másnapi, nagypénteki esemény, az Úr kereszthalála fényében érthető igazán, mert a kereszt is jel, Isten szeretetének jele az emberek felé. Sokan talán még napjainkban is úgy látják, hogy a kereszt egy vallási újító kudarcának a jele. Ők talán nem értették meg a szeretet lényegét, az odaadást, az áldozathozatalt, az önfeláldozást. Mert amikor szeretjük a másik személyt, akkor önmagunkat adjuk neki. A kereszten Jézus önmagát adja nekünk, a szenvedés és a halál vállalásával áldozatot hoz értünk, a mi megváltásunkért.

A nagycsütörtök esti és a nagypénteki szertartás évente csak egyszer van templomainkban. Ezeket a szertartásokat szerencsére nem lehet rutinból végezni éppen a ritkaságuk miatt. Ezek az évi egyszeri szertartások gondos előkészületet kívánnak az azt vezető pap és segédkezők részéről egyaránt. E gondos előkészület része a püspöki székesegyházakban vagy a plébániákon az „apostolok” kiválasztása, akiknek aztán megmossák a lábát. De elő kell készíteni az ő helyüket, a vizeskorsót, a tálakat, a törölközőket is. Sok helyütt a nagycsütörtök esti szentmisében két szín alatt történik a hívek áldoztatása, amely szintén gondos előkészítést kíván. A nagypénteki szertartás, amely nem szentmise, hiszen hiányzik belőle az átváltoztatás, szintén nagy gondosságot kíván az előkészület során. E napon a kereszt áll az ünneplés és a megemlékezésen részt vevők figyelmének középpontjában. A szertartás egyik szép és megható része a kereszt előtti hódolat, amikor a hívek kimutathatják szeretetük jelét.

Amikor ezeket a szertartásokat végezzük, akkor az Úr Jézus cselekedeteit utánozzuk, az ő szeretetének a jeleit ismételjük meg. De vajon csak külsőleg utánozzuk azokat? Ezekben a jelekben ott van-e a mi szeretetünk? Az Úr szeretetét biztosan kifejezik, újra megjelenítik, jelenvalóvá teszik ezek a jelek, ezért nem szabad felkészületlenül, figyelmetlenül vagy lelketlenül végeznünk ezeket a szertartásokat, hanem a mi szeretetünket is ki kell mutatnunk általuk.

„Példát adtam nektek” – mondja Jézus a lábmosást követően. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – hangzik felszólítása azt követően, hogy a kenyeret az ő testeként, a bort pedig az ő véreként adta az apostoloknak. „Adjátok magatokat Istennek!” – üzeni némán, szavak nélkül a keresztről a mi Urunk. Ezeket a kéréseit nem csak ezekben az ünnepi napokban a szertartások részeként teljesítjük, hanem az év minden napján, valahányszor bemutatjuk a szentmisét vagy embertársunk szolgálatára állunk. Miként az Úr minden nap megmutatja felénk szeretetének jelét, ugyanúgy mi is mutassuk ki minden nap szeretetünket Isten és felebarátaink felé!

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te értünk, a mi megváltásunkért hoztad meg az áldozatot, áldoztad fel életedet a kereszten. Egész életed önfelajánlás volt az Atyának, és az Atya elfogadta ezt az áldozatot. Hisszük, hogy nekünk adtad tested az Oltáriszentségben, értünk szenvedtél és értünk haltál meg a kereszten. Akaratod és rendelkezésed szerint áldozatod minden szentmisében megújul, megismétlődik, jelenvalóvá válik. Újra közénk jössz, hogy saját testeddel tápláld lelkünket. Köszönjük, hogy az Oltáriszentségben önmagadat, mint az örök élet táplálékát adod nekünk.

Horváth István Sándor (Ph 88)