A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”
Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Lk 10,17-24
Elmélkedés
Lukács evangélista nem részletezi a missziós útról Jézushoz visszatérő tanítványok élményeit. Egyetlen tényt említ meg csupán, mégpedig azt, hogy „örömmel tértek vissza.” Örömük aztán Mesterükre is átsugárzik, aki a mennyei Atyát magasztalja a küldöttek munkájának, szolgálatának eredményeiért. A küldött és Jézus örömét foglalja tehát össze a mai evangélium. Jézus szavai alapján megérthetjük, hogy örömünk és boldogságunk forrása az Isten és a vele való kapcsolat. Az olykor ellenséges körülmények és fogadtatás ellenére is maga Isten gondoskodik arról, hogy a tanítványok szolgálata meghozza gyümölcsét. Később Jézus ezt mondja nekik: „annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben” (Lk 10,20).
Ez a kijelentés már a tanítványok jutalmát, a Krisztus melletti hűség jutalmát jelzi előre. A hirdetett szónak valóban csodálatos hatása van itt a földön az emberek között, de még csodálatosabb, hogy a mennybe juthat, aki hűségesen hirdeti azt, amit az Úr bízott rá. Nem az a nagy cselekedet tehát, amit az ember tesz, hanem amit Isten tesz az emberrel, tudniillik, hogy az üdvösségre vezet minket, valamint az, amit Isten tesz az emberek által.
Eltölt-e engem a Krisztushoz tartozás öröme? Örömmel engedelmeskedem-e neki? Öröm tölti-e el szívemet, amikor arra gondolok, hogy Isten munkatársa vagyok?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézus Krisztus! Te boldognak nevezted azokat, akik hallgatják az Isten szavát, hallgatnak téged. Nem csupán a szavak meghallgatásáról és a tanításnak való engedelmességről beszéltél, hanem arról, hogy ragaszkodjunk hozzád, aki számunkra a leghitelesebben közvetíted a mennyei Atya szavát és akaratát. Követődként akkor válunk Isten tanítványaivá, ha osztozunk életedben, sorsodban, engedelmességedben, szenvedéseidben és feltámadásodban. Vezess minket, Urunk, az üdvösségre!
Horváth István Sándor (Ph 88)
