Abban az időben a farizeusok félrevonultak és megtanácskozták, hogyan tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és a Heródes-pártiakat a következő kérdéssel: „Mester! Tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, és nem vagy tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a véleményed: Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” De Jézus felismerte gonoszságukat, és így szólt hozzájuk: „Miért kísértetek, ti képmutatók! Mutassátok csak meg az adópénzt!” Aztán megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” Azok azt felelték: „A császáré.” Erre ő így szólt hozzájuk: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták őt, és elmentek.
Mt 22,15-21
Elmélkedés
Ami az Istené
A mai vasárnap evangéliuma az elmúlt két vasárnap példabeszédeihez kapcsolódik. Két héttel ezelőtt arról olvastunk, hogy a gonosz szőlőmunkások megölik Isten küldötteit, egy hete pedig a királyi menyegzőről szóló tanítás hangzott el, amely történetben a meghívottak visszautasították a meghívást. Mindkét beszédben Jézus elítéli a farizeusok és írástudók tetteit és helyteleníti magatartásukat. Egyértelműen leleplezi a vallási vezetők képmutatását, megkérdőjelezi hitelességüket, ami kiváltja a Jézussal szembeni ellenállást. Ezt követően négy vitáról olvashatunk Máté evangéliumában. Először az adófizetéssel, ezt követően a feltámadással, majd a főparanccsal kapcsolatban kérdezik meg Jézust, végül pedig megfordítva a helyzetet Jézus kérdez tőlük Dávid fiára vonatkozóan, amire nem tudnak válaszolni, s ezután már nem mernek újabb kérdést feltenni neki. A beszédekből érződik a szándék, hogy a vitázók szeretnének belekötni szavaiba, olyan válaszra akarják kényszeríteni, ami nem lesz elfogadható. Jézus minden esetben kikerüli ezt a csapdát, hiszen nem úgy válaszol, ahogyan várják tőle, sőt, magasabb szintre emelve a kérdést rámutat a törvények eredeti, Istentől származó értelmére.
A mai vita témája az adófizetés. „Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” – hangzik a kérdés Jézus felé. Az adófizetéssel kapcsolatos kérdés hátterében az áll, hogy Jézus korában a zsidók országa a rómaiak fennhatósága alatt állt, az adófizetés elfogadása a római uralom elfogadását jelentette, megtagadása pedig az idegen elnyomás elutasítását. A Jézusnak címzett kérdés hátterében ügyes csapda húzódik meg. Ha Jézus azt válaszolja, hogy szabad adót fizetni a császárnak, akkor ezzel elismeri az idegen, elnyomó hatalmat, és ez sok zsidó emberből váltana ki ellenszenvet. Ha viszont nem helyesli az adófizetést, akkor ez a római császár elleni lázadásnak és lázításnak számítana.
Jézus kikerüli a csapdát: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” Válaszának lényege, hogy az evilági kötelességek nem kerülhetnek Isten tisztelete elé. Jézus gondolkodása szerint az élet minden területe összekapcsolódik, tehát egymással összefüggésben van. Nem lehet anélkül beszélni az istentiszteletről, hogy szóba ne hoznánk a felebarát szeretetét, és fordítva, hiszen ezek a mindennapi vallási életben szorosan összetartoznak.
A keresztény tanítás szerint a hívő ember vallásossága Krisztus evangéliumának mindennapi tanulmányozásából merít erőt, hogy elmélyüljön az Isten iránti szeretetben és az irgalmas Atya jóságát utánozva elkötelezze magát testvéreinek megsegítésére. Ez a három elem nem választható el egymástól egyetlen igazán hívő ember életében sem. Senki nem mondhatja például azt, hogy neki elegendő a Szentírás olvasása, s ne kérje tőle senki, hogy még imádkozzon is vagy elmenjen a szentmisére. Ha ugyanis valaki az olvasás révén megismeri Krisztus tanítását és Isten szeretetét, szükségszerűen személyesen is meg akar ismerkedni Jézussal, ki szeretné fejezni iránta érzett szeretetét és tiszteletét, amelynek egyik megnyilvánulása a hívő közösség szentmiséjén való részvétel.
Az elkötelezett keresztény nem elégszik meg azzal, hogy a heti egyszeri alkalommal részt vesz a szentmisén, hanem az ünnep kegyelmeit igyekszik továbbvinni a hétköznapokba, s állandóan a Krisztustól hallottak megvalósítására törekszik. Az is mindennapjaink része, hogy segítjük embertársainkat.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Mindenható Istenünk! Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Bűneim elhomályosítják isteni arcodat rajtam. Tisztítsd meg szívemet és lelkemet, hogy tisztán tükrözhessem vissza arcodat. Segíts evilági kötelességeim teljesítésében, de legfőképpen segíts abban, hogy neked adjam önmagamat, életemet! Szívembe adtad a vágyat, hogy téged keresselek és benned találjam meg a boldogságot. Fiad, Jézus azt kéri, hogy hozzá váljak hasonlóvá. Segíts, hogy arcomon hordozzam Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjam, felajánljam magamat neked! Adj bölcsességet, hogy felfogjam Jézus szavainak értelmét és megadjam neked mindazt, ami neked jár: az imádást, a dicsőítést és a szeretetet.
Horváth István Sándor (Ph 88)
