Amikor Jeruzsálembe menet Jézus Jerikó városához közeledett, egy vak koldus ült az út szélén. Amint ez meghallotta, hogy sokan vonulnak arra, megkérdezte, mi történik. Mondták neki, hogy a názáreti Jézus jön errefelé. Erre kiáltozni kezdett: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!” Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus ekkor megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá. Amikor odaért, megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak könyörgött: „Uram, hogy lássak!” Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited meggyógyított téged.” Azonnal visszanyerte látását. Dicsőítette Istent, és követte őt. Ennek láttára az egész nép áldotta Istent.
Lk 18,35-43
Elmélkedés
Életünk során vannak olyan lehetőségek, amelyek nem fognak megismétlődni. Ha az ilyen egyszeri alkalmakat elmulasztjuk, akkor örökre bánhatjuk, hogy nem ismertük fel az adott pillanat jelentőségét.
A jerikói vak, aki a mai evangélium szereplője, felismerte élete nagy lehetőségét. Tudta, hogy ki Jézus, hírneve már eljutott hozzá, hallott már gyógyító csodáiról. Talán már jó ideje reménykedett abban, hogy a csodás gyógyító hírében álló Jézus egyszer eljön az ő városába, s akkor ő is meggyógyulhat, visszanyeri látását. És most végre eljött ez a nap! Ha most úgy megy tovább Jézus, hogy észre sem veszi őt, akkor élete nagy lehetőségét fogja elszalasztani. Ezért a vak elkezd kiabálni, fel akarja hívni magára a figyelmet, azt akarja, hogy Jézus észrevegye őt. Kiáltásában, amellyel Jézust megszólítja, kifejezi, hogy Isten irgalmasságát várja. Ezt mondja: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!” A tíz leprás meggyógyítása esetében már észrevettük, hogy ez a megfogalmazás a gyógyulásra váró ember hitét fejezi ki. A vak az irgalmas Isten segítségében reménykedik. A vak két ajándékot kap. Egyrészt Jézus visszaadja látását, s ezzel gyökeresen megváltozik az élete. Másrészt Jézus megnyitja lelki szemeit is, hogy ezentúl a hit szemével lásson.
Ha elindulok a hit útján Jézussal, felfedezhetek egy új világot!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus, te példát mutattál életeddel és haláloddal. Példát mutattál nekünk az imában és a szenvedésben. Taníts meg mindkettőre! Nem félek attól, hogy megváltozom, mert tudom, hogy közelebb kerülhetek hozzád. Szeretnék az imában elcsendesedni, az Istenre hallgatni, és hagyni, hogy tetszése szerint alakítson engem. Szeretnék bátorságot kérni a szenvedéshez, az elhagyatottsághoz, hogy eljuthassak oda, hogy az élettől már semmit se várjak, hanem mindent Istentől várjak. Jézusom, te buzgó voltál az imában és erős a szenvedésben. Taníts engem erényeidre!
Horváth István Sándor (Ph 88)
