Az alábbiakban olvashatjátok, illetve hallgathatjátok meg Richárd atya különösen aktuális gondolatait:
Jézussal találkozni annyit jelent, mint megtapasztalni az élet erejét. Jézus az Isten országának jeleit mutatja az embereknek, amikor gyógyít. Az tapasztalja meg ezt a gyógyítást-gyógyulást, aki hittel fogadja Jézust. Az evangélium másutt megjegyzi: otthon, Názáretben hitetlenségük miatt nem is tudott művelni sok csodát. (Mt 13,58)
Jairus, a zsinagógai elöljáró először bizalommal kéri Jézust: Leányom a halálán van. Jöjj, segíts! Majd üzenetet kap: a kislány meghalt, ne fáraszd tovább a Mestert! Jézus azonban bíztatja: Ne félj, csak higgy!
Hitet vár Jézus. Azt, hogy megbízzunk őbenne. Hogy elfogadjuk: rajta keresztül az Isten ereje válik nyilvánvalóvá az emberek között.
A kislányt siratók közé belép Jézus. Nem egyedül, hanem a szülőkkel, és három kiválasztott tanítvánnyal: Péterrel, Jakabbal, Jánossal. (Egyébként az evangélium elbeszélése szerint ők azok, akiket fölviszi a hegyre is magával, hogy megtapasztalják istenségének fényét.) Mindenki mást kiküld: ami most itt a gyermekkel történik, az nem tartozik senki másra, csak a szülőkre Meg arra a három tanítványra, akit magával vitt. Amit mond, nehezen hihető: Nem halt meg a kislány, csak alszik.
Jézus megfogja a kezét. Megérinti. Az érintésnek, a közvetlen találkozásnak mindig különleges ereje és jelentősége van. Megszólítja: Talita kum – Mondom neked, kelj föl! Érdemes odafigyelni Jézus kijelentésére. Egyszerű, határozott. Az emberek szinte magukon kívül vannak a csodálkozástól. Jézus pedig mintegy visszazökkenti őket a valós életbe: Adjanak a kislánynak enni!
Szó van itt életről és halálról. Szülőkről. Tanítványokról. Aggódásról: egy gyermek életéért.
Szomorú aktualitása van ennek az aggódásnak éppen napjainkban, éppen a mi hazánkban és alighanem egész Európában. Aggódunk a gyermekekért.
A szülők különösen is. Manapság nem kevesen vannak, akik megkérdőjelezik, vajon a szülőknek van-e joguk a gyermek egészségéért, életéért, fejlődéséért aggódni? Úgy tűnik, és nem kevesen vannak, akiknek az a véleménye: a gyermeket a társadalom formálja, a szülőknek ne legyen beleszólása, mivé lesz a gyermek. Érdekesen értelmezett szabadságjogokról van szó. Furcsa világ a jogok világa. Mintha háttérbe szorítaná az ember személyes felelősségét. Mintha egy – divatosan szólva – fő áramlat kiszorítaná a világból, a személyes szabadságra való hivatkozással, azokat az értékeket, amelyek összetartották a közösségeket, családokat, nemzeteket, – és amelyek biztosítékot jelentettek a jövő számára.
Mindenki mindent a saját szája íze – pontosabban érdekei szerint értelmez. Amikor megfogalmaznak egy törvényt a kiskorú gyermekek védelmében, nem kevesen vannak, akik azonnal felszisszennek, sőt felháborodnak: meggátolják az ember szabad fejlődését. Beleszól az állam az emberek magánéletébe.
Mellbe vágott az elmúlt tíz napban egy közismert, befolyásos politikus szájából elhangzott kijelentés: „Van itt egy új korosztály, akik azt üzenik az államnak, hogy húzzanak el a magánéletünkből.” Majd ezt mondja: „Merjetek kiállni az igazatokért és merjetek azok lenni, akik valójában vagytok! Mert végtére is csak így lehettek boldogok. És mi itt leszünk mellettetek végig.” .- A mondat hátterében az ún. szabadságjogok sajátos értelmezése húzódik meg. Nem számít, minek születtél, fiú vagy-e vagy lány. Legyél az, aki lenni szeretnél.
Kiegészíteném ezt a kijelentést a következő módon: Merjetek azok lenni, akiknek az Isten megalkotott benneteket! Merjetek azzá válni, akik a természet rendje szerint vagytok!
Támogatni a felnőtt embert: tiszteletre méltó törekvés. De megkérdőjelezni azt a tényt, hogy elsősorban a szülők joga a kisgyermek nevelése, s az államnak pedig kötelessége, hogy biztosítsa számukra ezt a jogot, enyhén szólva vitatható. Meggyőződésem, hogy veszélyes. Súlyos aránytévesztés. Megfeledkeznek nagyon sokan arról, hogy a gyermek nevelése kiskorban elsősorban a szülők felelőssége és kötelessége. – Az idézett kijelentés az ún. „más”-ságra vonatkozik. Természetesen minden embert megillet a tisztelet. De az mindenképpen merénylet a természet rendje ellen, hogy a kiskorú, éretlen gyermekben nem a született nemi identitást kell megerősíteni: vagyis hogy a fiú merjen fiú lenni, a lány pedig lány. Az ún. „érzékenyítés”, hogy a fiú lehetne tulajdonképpen lány, a lány miért ne lehetne fiú, a még bizonytalan években, amikor mindenki a saját helyét keresi, meggyőződésem szerint társadalom-ellenes és jövő-ellenes. Annak a tudatában mondom ezt, hogy tisztában vagyok azzal, hogy vannak – elenyésző százalékban -, akik nemi identitása születésüktől fogva nem egyértelmű.
Gorkij mondja az Éjjeli menedékhely című drámájában: „A gyerekeknek tér kell! A gyerekek életét ne zavarjátok! A gyerekeket tiszteljétek!”
Az azonos nemű párok együttélése magánügy. Az egyéni boldogságról szól. A családok létezése, amelyben az apa férfi, az anya pedig nő, a szó legigazibb értelmében közügy, lét-kérdés: mert tőlük születnek a gyermekek, akik nélkül nincs jövője a társadalomnak, nincs jövője népnek, nincs jövője a nemzetnek. Nélkülük reménytelen a társadalom, boldogtalan a világ. Öngyilkosságot követ el Európa.
Az élet és halál között lévő beteg gyermekért a szülők érzik a felelősséget. Ezért fordul Jairus, a tekintélyes ember, a zsinagógai elöljáró Jézushoz.
Ha életet akarunk, ne űzzük ki Jézust az életünkből! Hagyjuk, hogy velünk legyen, hogy szóljon: Talita kum! Kelj föl!
Az európai alapértékeknek nem alappillére a szabadon megválasztható nemi szerep, az ún. „társadalmi nem”. A személyiség méltósága természetesen alapérték. Azonban alappillére a család, a gyermek – nélküle nincs jövőnk. Az alappillérek közé tartozik természetesen az emberi méltóság tisztelete: nemi irányultsága miatt senkit kirekeszteni vagy megbélyegezni nem szabad. De a családnak a rombolása, a férfi és női szerepek különbözőségének nem tudomásul vétele egyenes út az önmagunk feladása, a pusztulás felé. Ma Szent László királyunkra is emlékezünk. Legendájában olvassuk a küzdelmet a kun vitézzel, a leányrablóval. Többféle értelmezése lehetséges ennek az elbeszélésnek. Számunkra mindenképpen példa: nem szabad engednünk, hogy bárki is elrabolja tőlünk azt, ami érték. Meg kell küzdenünk. Nem hagyhatjuk, hogy legyőzzön bennünket bármiféle idegen érdek, idegen hatalom. Meg kell maradnunk annak, amik vagyunk, – pontosabban: aminek lennünk kellene. Meg kell tisztulnunk. Meg kellene maradnunk hűségesen kereszténynek, meg kellene maradnunk hűségesen magyarnak. Úgy, hogy nem hagyjuk pusztulni a keresztény gyökerű, beteg Európát.
forrás: Korzenszky Richárd OSB
