Loading Events

« All Events

  • This event has passed.

Mária zarándoklat 2020 (ELMARAD)

2020-09-19 @ 10:00 - 2020-09-20 @ 12:00

Mária zarándoklat

Sajnálattal értesítünk mindenkit, hogy egyeztetve Főapát Úrral és összhangban a Püspöki Kar által kiadott ajánlásokkal, a szeptember 19-re tervezett Mária zarándoklat a COVID-19 járvány felerősödése miatt elmarad. A hagyományos zarándoklatunkat reményeink szerint jövő év tavaszán tudjuk megtartani. Vigyázzunk egymásra és mindenkinek jó egészséget kívánunk!

„Salve Regina, mater misericordiae vita, dulcedo, et spes nostra, salve”

Tavaly szeptemberben Osliban azzal váltunk el a zarándoktársaktól, hogy 2020-ban találkozunk Hajóson, a kegytemplomban a következő évi Mária-zarándoklaton. Most lehetővé vált az ismert események miatt, hogy a megszokott módon és időben szeptember harmadik hétvégéjén jöjjünk össze a már szép hagyománnyá vált eseményen.
Hajós kisvárosról, annak német ajkú lakosságáról, történetéről, a templom és a búcsújárás nevezetességeiről a Római Katolikus Plébánia Hajós honlapján (bucsujaras.hu) bőséges információt kaphatunk, melyek biztosan felkeltik sokak érdeklődését, és kedvet kaphatnak a részvételre. Örömünkre szolgál, hogy Cirill Főapát Úr fontosnak tartja a zarándoklaton való részvételét, és idén is együtt ünnepel velünk.
Szombaton – szeptember 19-én – 10:30 és 11 óra között találkozunk Hajóson, a katolikus templom kertjében, rossz idő esetén a plébánia hittantermében.
A közös szentmisét Hajóson a Szent Imre templomban – ahol a kegyszobor is található – 11 órakor kezdjük, mely szentmisét Cirill főapát úr fogja celebrálni. (várjuk a Kalocsai Egyházmegye bencés diákpapjainak részvételét is)
A szentmise után egyszerű agapét tartunk – pogácsa, szendvics, ásványvíz – majd 13:30-tól végigjárjuk a keresztutat, melynek szép domborműves stációi közvetlenül a templom kertjében találhatók.
Hajóson található a Kalocsai Érsekség egykori kastélya, amit az utóbbi években nagyon szépen felújítottak, mely Érseki Kastély közvetlen a templom közelében található. Így ezt az Érseki Kastélyt megtekintjük helyi vezetéssel 14:30-tól 15:30-ig.
Ezt követően a délutáni órákban megtekintjük a város különleges nevezetességét a hajósi pincefalut, amely országosan is egyedülálló jelenség.
A vacsora és a szállás a nemesnádudvari Etsberger panzióban lesz.
Másnap 20-án, aki az éjszakát Nemesnádudvaron tölti, részt vesz a nemesnádudvari templomban délelőtt 9:00 órakor tartandó szentmisén. A szentmise végén elénekeljük a Szent Benedek himnuszunkat, és a Boldog Asszony anyánk kezdetű Mária-énekünket, és ezzel zárjuk a zarándoklatot.
Az étkezés és szállás miatt a részvételi szándékot kérem, hogy 2020. augusztus 20-ig jelezzétek. Akinek a szállással, vagy az étkezéssel kapcsolatban különleges igénye van, azt kérem, hogy jelezze.
A zarándoklat szervezésében és a vendéglátásban a BDSZ Bácskai szervezete – mint a Szövetség egyik legerősebb területi szervezete is részt vesz – így számíthatunk a szívélyes vendéglátásra, fogadtatásra. A Bencés Diákszövetség elmúlt évben megválasztott új vezetőinek tevékeny közreműködése folytán a Szövetség a zarándoklat költségeit támogatja – étkezés, szállás – így az anyagiak senkit se tartsanak vissza a jelentkezéstől.

Üdvözlettel és barátsággal:
Dr. Jobbágy Lajos (Ph 69)
jobbagy@jobbagy.t-online.hu, 76/495-440, 30/9 552 246
(Dr. Jobbágy Lajos, 6000 Kecskemét, Csányi u. 1-3. II/205.)

Details

Start:
2020-09-19 @ 10:00
End:
2020-09-20 @ 12:00
Event Category:

Organizer

Bencés Diákszövetség
Email:
akta@bdsz.hu
View Organizer Website

Venue

Hajósi Római Katolikus Kegytemplom
Köztársaság tér 9.
Hajós, 6344 Hungary
+ Google Map