Jézus tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?”
Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet. De vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni.
Aztán így folytatta: „Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és többé nem jártak vele. Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.”
Jn 6,60-69
Elmélkedés
Jézus mellett maradni
A mai vasárnap evangéliuma lezárja a János evangélium 6. fejezetét, amelyet az elmúlt vasárnapokon olvastunk. Ezekben a részekben Jézus az élet kenyérének nevezte magát, és kijelentette, hogy az ő teste valóban étel, amelyet enni kell ahhoz, hogy valaki eljusson az örök életre. Jézus beszéde előrevetítette az Eucharisztiát, az Oltáriszentséget, amelyben Jézus valóban a saját testét adja eledelül. A mai evangélium Jézus kijelentéseinek a következményét mutatja be. Az eucharisztikus beszéd hallatán ugyanis az emberek választás elé kerültek. Elmenni vagy maradni? Ez volt a kérdés a hallgatóság számára, s mindenki a maga módján választ is adott.
Jézus szavainak hatásaként sok tanítványa visszahúzódik, elhagyja őt. Távozásuk talán megrendíti Jézust, de egyetlen szavát se vonja vissza, nem finomít azon, amit korábban mondott, mert bár kemény beszédnek tartották azt, mégis minden szava igazság volt.
Nyilvánvaló, hogy Jézusnak határozott célja volt azzal, hogy tanítványokat vett maga mellé, s tanította, nevelte őket. Különböző előélettel rendelkeztek ezek a különféle környezetből, háttérből érkező tanítványok. Többségük egyszerű, szegény halász volt, de tehetősebb vámszedő is követője lett. Voltak köztük jámborak és bűnös életből megtértek. Vannak idősebbek és fiatalabbak. Az egyiket jószándék vezeti, a másik mindvégig csak a maga hasznát lesi, gondoljunk csak az áruló Júdásra. Egyesek a háttérben maradnak, s a nevükön kívül semmit sem tudunk meg róluk az evangéliumokból, míg mások mindenhol jelen vannak, kérdeznek vagy éppen tesznek valamit. Minden nap együtt vannak Jézussal, aki időnként rendkívüli gyógyító vagy természeti csodákat művel. Nap mint nap hallgatják mesterüket, aki csodálatos tanításával sokakat megnyer, bár néha egészen szokatlan, furcsa dolgokat mond, főként önmagáról és küldetéséről. Lehetetlen, hogy ezek az emberek a Jézussal töltött hosszabb-rövidebb idő alatt ne tanulnának semmit, ne gazdagodnának ismeretekben vagy élményekben! Van, ki többet, s van, ki kevesebbet tanul.
Mit visznek magukkal, akik elhagyták Jézust? Sokat biztosan nem, talán csak néhány emléket. A Jézus-esemény úgy suhant rajtuk át szinte teljesen nyomtalanul, miként a szél átfúj az ablak nélküli házon. Elpártolnak a Mestertől, nem követik többé, s ezért jövőjük, sorsuk nem érdekes az evangélista számára. Helyettük János inkább azokra irányítja figyelmünket, akik továbbra is Jézussal maradnak, s engedik, hogy életüket átalakítsa az Úr. Ők, a hűséggel kitartók felismerik, amit Péter a többiek nevében megvall: Nem érdemes máshoz menni, mert az örök élet igéi Jézusnál, az Isten Fiánál vannak (vö. Jn 6,68). Ők megértették, hogy egyedül Jézustól várhatjuk a megváltást. Egyedül ő ígérheti és adhatja meg nekünk az örök életet. Őket küldi majd Jézus missziós útra, ők lesznek majd ott az utolsó vacsorán, nekik nem lesz majd bátorságuk, hogy ott legyenek a keresztúton, de az ő számukra fog majd megjelenni a feltámadt Jézus. És mit visznek ők magukkal? A Feltámadottal való találkozás élményét. A Jézus melletti kitartásuk odáig vezet, hogy igazi tanúságtevők és a feltámadás hirdetői lesznek.
A világ számos országában a keresztény emberek kisebbségben vannak, de talán éppen ez a helyzet ösztönzi őket arra, hogy hitüket értékeljék és a lehető legkomolyabban vegyék. Ez a helyzet arra készteti őket, hogy kereszténységükről tanúságot tegyenek egy más vallású környezetben. Példájukból tanulhatnak mindazok, akik szerte a világon az örök élet igéit hirdető Jézust keresik. Példájukból tanulhatunk mi is, ha valóban él bennünk az örök élet vágya.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Napjainkban az életrevalóság, a siker, a jogokért való küzdelem, a büszkeség, a teljesítményre való törekvés, az eredményesség sok ember számára vált az élet jelszavává. De el kell ismernünk, hogy mindezek az alázatosság, a szerénység és a szolgálatkészség nélkül rossz útra visznek. Te azt kérted egykor tanítványaidtól és azt kéred követőidtől most is, hogy tőled, a te példádból tanuljuk meg a szelídséget és az alázatot. Segíts minket, hogy követni tudjuk példádat! Te meghívsz minket a veled való szeretetközösségbe, az öröm asztalához. Boldogok vagyunk, hogy vendégeid lehetünk. Boldogok vagyunk, hogy leülhetünk ünnepi asztalodhoz. Boldogok vagyunk, hogy hívásodra szeretettel válaszolhatunk.
Horváth István Sándor (Ph 88)
