Abban az időben: Amikor a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?”
„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek – őt ugyanis az Atya igazolta.”
Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”
De ők így folytatták: „Hát te milyen csodajelet teszel, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.”
Jézus erre így szólt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi égi kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászállt az égből, és aki életet ad a világnak.”
Erre így szóltak hozzá: „Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”
„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, és aki bennem hisz, soha nem szomjazik.”
Jn 6,24-35
Elmélkedés
Az élet kenyere
Az elmúlt vasárnap a csodálatos kenyérszaporítás elbeszélését olvastuk az evangéliumban. A csoda folytatásaként Jézus beszédet mond az élő kenyérről, amelyet ő ad az embereknek. Ennek első részletét olvassuk a mai napon.
Érdemes odafigyelnünk arra, hogy olyan emberek keresik Jézust, akik ettek az általa megszaporított kenyérből, azaz részesei voltak a csodának. Talán újabb kenyér-csodát vártak? Vagy esetleg annak szavait, tanítását akarták hallgatni, aki a csodát tette? Vagy megsejtették a csoda mélyebb jelentését? Nem tudhatjuk. Az viszont igaz, hogy a kenyérből való evés felkeltette bennük a vágyat, hogy Jézust keressék és jobban megismerjék. Ugyanezt Jézus oldaláról úgy fogalmazhatjuk meg, hogy olyan embereknek beszél az általa adott élő kenyérről, akik jelen voltak a kenyérszaporításkor. Nekik tehát már van ismeretük arról, hogy Jézus kenyeret tud adni akár sok ezer ember számára is, így ők könnyebben megérthetik azt, hogy miként adja az örök élet kenyerét, saját testét a kenyérben táplálékul az embereknek. A kenyérről szóló emberi tapasztalat és a kenyérről szóló isteni tanítás így kapcsolódik össze. Akinek ugyanis nincs tapasztalata a kenyérről, az aligha fogja megérteni a lelki kenyérről szóló tanítást. És hiába mondja valaki azt, hogy értelmével felfogja a Krisztus által adott lelki táplálék lényegét, ha ő maga nem táplálkozik abból.
Jézus beszéde megvilágítja az Oltáriszentség alapításának lényegét és tartalmát. Az utolsó vacsora eseményéről Máté, Márk, Lukács evangélisták és Szent Pál apostol számolnak be. Valamennyi leírás tartalmazza azt a négy elemet, amely a szentmisében is megmutatkozik. Először is azt, hogy az Eucharisztia ünneplése emlékezés, emlékezés egy múltbeli cselekedetre, az Úr Jézus tettére. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19) – mondta egykor Jézus és az ő szavait idézi a miséző pap az átváltoztatáskor. Másodszor: ennek az emlékvacsorának hatása van a jelenben mindazokra, akik részt vesznek rajta. Krisztus cselekedete megismétlődik, áldozata jelenvalóvá válik, hogy az ünneplő hívők az új szövetség népévé váljanak. A harmadik közös elem a jövőre mutat. Mindazok, akik együtt ünneplik az Oltáriszentséget és hisznek Jézus valóságos jelenlétében, az Úr második eljövetelére, azaz egy jövőbeli eseményre várakoznak. Erre utalnak a szentmisében elhangzó szavak: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.” A negyedik közös vonás, hogy hálaadásról van szó, hiszen az Úr hálaadással kezdi cselekedetét és mi is hálaadásként mutatjuk be azt a megváltásért.
Mindezek fényében láthatjuk, hogy Jézus utolsó vacsorája és a mi szentmisénk jelképes, ugyanakkor valóságos cselekedet. Jelképes abban az értelemben, hogy Krisztus egyszeri és megismételhetetlen áldozatát, az ő megváltó kereszthalálát és üdvözítő feltámadását hozza el a jelenbe. Valóságos abban az értelemben, hogy áldozata jelenvalóvá válik, hogy ahhoz a mi áldozatunk és hálaadásunk is kapcsolódhasson, és létrejöhessen a valóságos találkozás Isten és az ember, az Oltáriszentségben jelenlévő és önmagát ajándékozó Krisztus és a hívő ember között.
Az Úr utolsó vacsorájának eseménye és minden szentmise azt a vágyat fejezi ki, hogy az ember a lehető legbensőségesebb találkozást, egyesülést akarja Istennel és Isten is találkozni akar az emberrel. Isten bennünk akar élni, lelkünket akarja táplálni, egyesülni szeretne velünk, önmagát adja nekünk és azt szeretné, hogy mi is neki adjuk magunkat. Mivel ez a szentáldozásban valósul meg, ezért törekedjünk arra, hogy teljessé legyen a szentmisén való részvételünk, áldozatunk és hálaadásunk a szentáldozás által.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, ami üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösségre. Szeretnénk, ha tanításod jó talajra hullna a szívünkben! Add, hogy mindig nyitott szívvel hallgassunk téged és tanításodat életre váltsuk! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!
Horváth István Sándor (Ph 88)
