Abban az időben: Jézus magához hívta a tizenkettőt, és kettesével elküldte őket, hatalmat adva nekik a tisztátalan lelkek felett. Megparancsolta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot: sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben. Sarut kössenek, de két ruhadarabot ne vegyenek magukra.
Azután így folytatta: „Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott addig, amíg utatokat nem folytatjátok. Ha valamely helységben nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek el onnét, s még a port is rázzátok le lábatokról, tanúbizonyságul ellenük.” Azok elmentek s hirdették mindenkinek, hogy térjenek meg. Sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak.
Mk 6,7-13
Elmélkedés
Az Úr küldöttei
A Jézus által választott tizenkettő útra küldéséről olvashatunk a mai evangéliumban. Most először tapasztalhatják meg, hogy milyen Mesterük küldetésében járni, mit jelent, hogy valóban apostolok, azaz küldöttek. A jelenet világossá teszi számunkra, hogy a küldetést Jézustól kapják. Nem ők a kezdeményezők, akik saját elgondolásból elindulnak, hanem attól kapnak megbízást a tanításra és gyógyításra, akit már jó ideje ismernek és akivel megosztották életüket. Tanúságtételüket, tanításukat éppen az teszi hitelessé, hogy ismerik azt és maguk is annak követői, akinek küldetésében most elindulnak.
Jézus nagyon szigorú, amikor konkrét utasításokat ad nekik, tanító útjukra semmit sem vihetnek magukkal. Gondolhatnánk, hogy ez félelmet vagy bizonytalanságot ébreszt bennük, de talán éppen az ellenkezője igaz. A küldöttek már indulásukkor megérzik és aztán útjuk során meg is tapasztalják, hogy valóban nincs szükségük semmire, hanem elég számukra az az erő, amit Jézustól kapnak. Ennek birtokában képesek kiűzni a gonosz lelkeket és meggyógyítani a betegeket. Jézus szolgálata, amelyet Isten országa terjedéséért végez, a küldöttek szolgálata által kiszélesedik, egyre többekhez jut el az ország örömhíre.
Az apostolok nem egy tanult tanításnak lesznek később a hirdetői, hanem egy megélt tanításnak, egy személyes kapcsolatnak. Ezen a ponton értjük meg azt, hogy miért nem kell semmit sem magukkal vinniük. Ahogy a meghíváskor nem hoznak magukkal semmit, ugyanúgy a küldéskor sem visznek semmit. A meghíváskor elegendő, hogy nyitott szívvel csatlakoznak Jézushoz, elegendő, hogy tanulni szeretnének a mestertől, elég az, hogy rábízzák életüket a meghívó személyre. Jézus is teljesen szegényen, eszköztelenül jött a világba, hogy Isten országát szóban meghirdesse és tettekben megvalósítsa, s most tanítványai ezt a szolgálatot folytatják. Jézus küldetése azáltal jut el minden emberhez, hogy az apostolok, az Egyház, s benne minden hívő folytatja küldetését.
Az egykori küldöttek bizalma és engedelmessége az Úr iránt például szolgál azoknak, akik a későbbi időkben az igehirdetés, az evangélium terjedésének szolgálatát vállalják.
A keresztény élet nem kényelmes üldögélést vagy nézelődést jelent. De nem is azt, hogy egyre megvilágosultabban tekintünk hitünk igazságaira és szüntelenül azt várjuk, hogy Isten egyre jobban feltárja számunkra törvényeinek értelmét. Tévednek azok, akik olyan lelki kalandot várnak a vallásosságtól, amely távol áll a hétköznapok küzdelmeitől és a mindennapok kötelességeitől. Ha ilyen dolgokat várnánk a kereszténységtől, akkor Jézus súlytalan tanítóvá, erkölcsi megmondóemberré vagy érthetetlen filozófussá válna számunkra.
A keresztény hit és a keresztény élet Jézus követését jelenti. Egy olyan személyét, aki állandóan úton van, utakat keres az emberek felé. Útja során pedig, akár siet, akár ráérősen halad, mindig észreveszi az embereket. És megérinti őket szavával vagy éppen a kezével. Éppúgy betér a szegények, mint a tehetősek házába, ha szeretettel hívják és fogadják. De azon sem csodálkozik, ha őt és tanítványait nem fogadják be és aznap éppen nincs hová a fejüket lehajtaniuk. Odalép a hivatali asztalánál dolgozó vámszedőhöz, felemeli a porból a házasságtörő asszonyt, megérinti a leprásokat, akikkel nem volna szabad érintkezni, megáldja a gyerekeket. Ha félrevonul, hogy egyedül legyen, akkor sincs egyedül, hanem az Atyával van, hozzá imádkozik.
Ezt a Jézust követjük, őt kellene mindenben utánoznunk.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak! Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban! Köszönöm, Uram irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!
Horváth István Sándor (Ph 88)
