Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen! Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem. Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.
Jn 16,23b-28
Elmélkedés
Jézus búcsúbeszédének befejezését olvassuk a mai evangéliumban. Ezt mondja a mi Urunk: „Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek.” Buzdítás és ígéret fogalmazódik meg ebben a kijelentésben. Jézus arra buzdít, hogy forduljunk kéréseinkkel bátran Istenhez, a mi mennyei Atyánkhoz, és tegyük ezt az ő nevében. Kérhetnénk anyagi javakat is, de Jézus nevében ilyet nem fogunk kérni. Inkább lelki javakat kérünk az ő nevében és azt, hogy teljesüljön életünk végső célja, az üdvösségre jutás. Ezeket a kéréseinket Isten szívesen teljesíti, ezért igaz Jézus ígérete.
Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunkra egyaránt igaz, hogy amikor valamit kérünk, az nem a gyengeség jele. Kérni nem megalázó dolog, csupán annak felismerése, hogy korlátozottak a lehetőségeink, nem vagyunk képesek mindent megtenni. Az olyan dolgokban, amihez nem értek, rászorulok a másik ember segítségére. A lelki ügyekben pedig rászorulok Isten támogatására, kegyelmére. Minden kérésünk Isten utáni kiáltás, vágyakozás. Bizalommal fordulhatunk hozzá, mert nem zárkózik el előlünk, hanem jóságosan elénk siet. Isten jól tudja, hogy mire van szükségünk, mielőtt még bármit is megfogalmazunk, mégis azt szeretné, hogy elinduljunk felé, megszólítsuk őt és rátaláljunk az imádságban. Alázatosan forduljunk hozzá kéréseinkkel!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Jézusom! Hálát adok neked, hogy feltételek nélkül elfogadsz engem, hozzád tartozom, és nem mondasz le rólam. Hálát adok, hogy kegyelmed halálom napjáig ingyenes, hogy teljes jóságodban nem hiányosságaimat kéred számon tőlem. Hálát adok, hogy számodra nem veszhetek el soha, ha el is fordulok tőled, te akkor is rám találsz. Nem akkor jössz, ha várom, hanem ha nem számítok rá. Csöndesen átölelsz, befogadsz határtalan szeretetedbe. Elhiszem, hogy a szemedben nem létezik a rossz, csak az örök lehetőség, hogy bennem élve, általam kifejezd magad. Szólj rajtam keresztül, nyilvánulj meg bennem, hogy többé már ne én legyek a fontos, hanem csak te! Segíts, hogy közvetítsem jelenléted a világban!
Horváth István Sándor (Ph 88)
