Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.”
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Mt 20,17-28
Elmélkedés
A szerénység, az alázat, a szolgálat fontosságáról tanított Jézus a tegnapi evangéliumban. Ez a gondolat folytatódik a mai részben Jakab és János apostolok nem éppen szerény kérése kapcsán. A tegnapi üzenet lényege az, hogy ne magasztaljuk, ne dicsérjük önmagunkat, hanem legyünk szerények. A mai evangélium Jakab és János helytelen törekvését mutatja be, amely után Jézus azt kéri a nagyravágyó két apostoltól, minden követőjétől, mitőlünk is, hogy ne uralkodni akarjunk, hanem a szolgáló lelkület jellemezzen bennünket. Az Úr szava így hangzik: „Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok!”
Miért vállaljuk bizonyos élethelyzetekben a szolga szerepét? Miért törekedjünk inkább mások szolgálatára, mintsem a felettük való hatalmaskodásra? Nem lázadunk Jézus kívánsága ellen, csupán természetes vágyunk, hogy megtaláljuk a szolgálat értelmét, ezért tesszük fel ezt a kérdést. Kérdésünkre az Úr világos feleletet ad: „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak.” Ennél több magyarázatra nincs is szükségünk. Ha Jézus életének lényege a szolgálat volt, akkor nekem, az ő tanítványának, ugyanezt kell megvalósítanom. A szolgálat helyes lelkületét tőle tanulhatom meg. Váljunk naggyá az engedelmességben, az odaadásban és embertársaink szolgálatában!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk! Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a te kisugárzásod legyen! Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a te jelenlétedet érezze meg általunk! Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül téged, Jézus! Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is!
Horváth István Sándor (Ph 88)
