Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
Mk 4,35-41
Elmélkedés
Az elmúlt napokban az evangéliumok azt mutatták be, hogy a hit ajándékát elfogadó ember olyan, mint a gazdag talaj, amely magába fogadja Isten szavát és bőséges termést hoz. Törekednünk kell arra, hogy a hit szüntelenül növekedjen bennünk, és azt se feledjük, hogy hitünk időnként próbatétel elé kerül. Erre emlékeztet bennünket a mai evangéliumi részlet. Az apostolok eveznek, Jézus pedig pihen, alszik a hajóban. A Mester olyannyira kimerült, hogy még arra sem ébred fel, hogy vihar támad és a hullámok dobálják a hajót. A vihar közepén a tanítványok félteni kezdték az életüket, úgy gondolták, sosem érik el a szárazföldet. A halálfélelem miatt olyan érzésük van, hogy Jézus egyáltalán nem törődik a veszéllyel. Az Úr először a háborgó tengert csendesíti el, majd pedig a tanítványok háborgó szívét.
„Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” – fordul hozzájuk Jézus, s kérdésén érdemes elgondolkodnunk. Isten megengedi, hogy próbákon, viharokon menjünk keresztül életünk során. A fájdalom és szenvedés vihara, szeretteink szenvedésének és elvesztésének vihara, az aggodalom vihara, a mindennapi kudarcok, küzdelmek és nehézségek vihara, a kísértések vihara olykor annyira hevesek, hogy ilyen próbatételek közepette nem könnyű növekedni a hitben. Ha ezekben a helyzetekben is észrevesszük Isten csendes, s olykor bizony néma jelenlétét, akkor átlendülhetünk a küzdelmes időszakon.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Add Uram, hogy lelkem szüntelenül Krisztus békéjének örvendjen! Hogy mindig nyugodtan és tiszta tekintettel nézhessek az emberek szemébe! Hogy számból csak tiszta beszéd, bátorító szó hangozzék, és lépéseim biztosak, útjaim mindig egyenesek, határozottak legyenek! Add, hogy kezemet mindig szívesen nyújtsam, ha adni, segíteni kell, szívem kitáruljon, s az emberek szükségét megérezzem, értelmem éber és friss legyen az igazság, csak az igazság befogadására, és akaratom mindig afelé vezesse gondolataimat, szavaimat, tetteimet, ami felemel!
Horváth István Sándor (Ph 88)
