Azokban a napokban Augusztusz császár elrendelte, hogy írják össze a földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria kormányzója Kirinusz volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. Galilea Názáret nevű városából József is fölment Dávid városába, a judeai Betlehembe, hogy összeírják eljegyzett feleségével, Máriával, aki gyermeket várt. Amíg ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.
A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az éjszakában. Egyszerre csak megállt előttük az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket. Nagyon megrémültek. Az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz nektek a jel: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve.” Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül. Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek!
Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták egymást: „Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!” El is mentek sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik.
Lk 2,1-20
Elmélkedés
A szeretet ünnepe
Karácsony napjának reggelén a pásztorok miséjével folytatjuk Jézus születésének ünnepét. Az éjféli szentmise evangéliumában arról hallhattunk, hogy az angyalok meghozták az örömhírt a Betlehem környéki pásztoroknak a Megváltó születéséről. Ennek a folytatása a pásztorok miséjének evangéliuma, amelyből megtudjuk, hogy a hír hallatán ezek az egyszerű emberek azonnal útra kelnek, hogy felkeressék az újszülött Gyermeket. A pásztorok először tehát csak hallanak Jézus születéséről, majd elindulnak, hogy lássák őt. Az angyaloktól pontosan tudták, hogy mit kell keresniük, s miről ismerik majd fel a Megváltót: egy jászolban fekvő és bepólyált újszülöttet kerestek, s amikor megtalálták, azonnal felismerték őt.
Szent Lukács evangélista leírásából úgy tűnik számunkra, hogy elég könnyű dolga volt a pásztoroknak, az előre megmondott jel alapján könnyen felismerték, akit kerestek. Vajon manapság is ilyen könnyen megy az emberek számára a felismerés? Hol találkozhatunk Jézussal? Hitünk szerint Jézus valóságosan jelen van az Eucharisztiában, az Oltáriszentségben, továbbá jelen van az egyházi közösségben, ő segít minket kegyelmével a szentségek által, ő szól hozzánk a Szentírás szavával. Emellett embertársainkban kell keresnünk és felismernünk az Úr arcát. Ő maga mondta, hogy ha a legkisebb dologgal is segítünk valakinek, akkor neki nyújtunk segítséget. Mert minden emberben Isten lakik és mindenkiben felfedezhető Jézus arca. Remélhetőleg bennünk is.
A karácsonyi napokban szemünk a betlehemi istállóra, a városszéli barlangra szegeződik. Elcsodálkozunk a szegényes környezeten, az Isten Fiához szinte már méltatlan helyen és az újszülött közelében lévő állatokon. Mindezeknek persze jelentősége van. A szegényes körülmények, a jászol szalmája jelként szolgált a pásztoroknak és nekünk is. S bár a hely, az állatok istállója méltatlannak tűnhet, Isten számára nincs méltatlan hely a földön. Mindenhol megszületik, mindenütt jelen van, mindenhol él, ahol emberek élnek a földön és szeretetre vágynak. Pillanatnyi csodálkozásaink után pedig észrevehetjük az édesanyát, Máriát és gyermekét, a kis Jézust. S rögtön észrevehetjük kettejük szeretetét. Mária szeretetét újszülött gyermeke iránt, s a gyermek szeretetét édesanyja iránt.
Emellett elgondolkodunk Isten szeretetén, amelynek ragyogó jele és szembetűnő bizonyítéka Jézus világra jötte. Sokszor emlegetjük, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. De ha ezalatt csupán azt értjük, hogy az emberek egymás iránti szeretetét, a családtagok szeretetét ünnepeljük, akkor nagyon múlékony lesz a szeretet megtapasztalásakor érzett boldogságunk. A karácsony mindenekelőtt Isten szeretetéről szól, az ő örökké tartó szeretetéről. Isten szeretetből lesz emberré, szeretetből vállalja az emberi életet és sorsot, szeretetből jön el közénk. Karácsonykor Isten szeretetét ünnepeljük, amely Jézus Krisztus születésében nyilvánvalóvá, észrevehetővé, láthatóvá válik az emberek számára. Karácsonykor Isten szeretetét ünnepeljük, amely minden embernek szól, s amelyből minden emberek közti szeretetkapcsolat ered. A betlehemi gyermek édesanyja felé irányuló szeretetében benne rejlik Isten minden ember felé, minden édesanya, minden édesapa és minden gyermek felé irányuló szeretete is. A másik oldalról nézve pedig azt mondhatjuk, hogy Máriának, az édesanyának gyermeke iránti szeretetében benne foglaltatik az egész emberiség szeretete, mindannyiunk szeretete Isten felé, ezért mondtam az imént, hogy kettejük szeretete sokkal mélyebb, mint azt első pillanatban gondoljuk. Vegyük észre és ünnepeljük Isten szeretetét!
Ne csupán Betlehemben szülessen meg az Isten Fia, hanem szülessen meg, szülessen újjá bennünk Jézus!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Megváltó Jézusunk! Ez az éjszaka, karácsony éjszakája nem olyan, mint a többi. Ez a nap nem olyan, mint a többi. Csodás dolgokról értesülünk az angyaloktól és most örömmel indulunk a pásztorokkal együtt hozzád. Tudjuk, hogy jövetelünkkel nem zavarunk téged, hiszen mindig örömmel fogadsz minket. Egyszerű emberként jövünk hozzád, miután hallottuk a hírt születésedről. Itt vagyunk, hogy kifejezzük hódolatunkat előtted, a világ Megváltója előtt. Ámulat és csodálkozás tölt el minket. Hálásan magasztalunk, mert velünk vagy, emberré lettél értünk.
Horváth István Sándor (Ph 88)
