Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak.
Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sor, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot. A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet.”
Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.” Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig.” A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt.
Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament. E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem az Úr – mondta –, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.”
Lk 1,5-25
Elmélkedés
A tegnapi evangéliumban találkoztunk Józseffel és jegyesével, Máriával. Mindketten fiatalok, csak néhány hónapja ismerik egymást. Közös jövőt terveznek, már jegyesek, hamarosan összeházasodnak és családot alapítanak. Ezt tervezik a fiatalok, de Isten közbelép és módosítja terveiket. Mindketten engedelmesen elfogadják azt a feladatot, amivel Isten megbízza őket.
A mai evangéliumban egy másik párról olvasunk, Zakariásról és feleségéről, Erzsébetről. Ők már nem fiatalok, „mindketten éltesebb korúak.” Lukács evangélista így jellemzi őket: „igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek.” Amikor fiatalok voltak, úgy tervezték, hogy gyermekeik lesznek, de ez nem adatott meg nekik. A gyermektelenséget fájdalmas sebként hordozták évtizedeken át, s idős koruk miatt emberileg már nem számíthatnak arra, hogy gyermekük lesz. Isten csak most, idős korukban lép be életükbe, s megajándékozza őket a gyermekáldással. Nekik vélhetően nincsenek már nagy terveik életük hátralévő éveire, de Istennek van terve velük, új célt ad nekik. Az isteni elgondolás szerint Zakariás és Erzsébet lesznek a Megváltó előfutárának, Keresztelő Jánosnak a szülei.
Isten számára nem lehetetlen az, hogy egy szűz gyermeket foganjon és hozzon a világra, és az sem, hogy egy idős házaspárnak gyermeke szülessen. Isten bárkinek az életében képes csodát tenni.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenünk, irgalmas Atyánk! A karácsony közeledtével fokozódik bennünk a nyugtalanság, az izgalom. Szeretnénk néha lassítani az adventi napokat, máskor pedig siettetnénk az ünnep érkezését. Amikor majd végre elkezdünk ünnepelni, rögtön szeretnénk megállítani az időt, hogy az ünnep ne érjen véget, a karácsony tartson tovább és az a béke, nyugalom és öröm ne csak néhány napig, hanem egész éven keresztül tartson. Istenünk, köszönjük, hogy velünk vagy földi életünk éveiben, évtizedeiben, és köszönjük, hogy az örökkévalóságba hívsz minket. Irgalmad vezessen a te Fiadhoz, a betlehemi Gyermekhez!
Horváth István Sándor (Ph 88)
