Abban az időben Jézus így tanított: Vigyázzatok és virrasszatok! Nem tudjátok, mikor jön el az idő. Az idegenbe induló ember is, amikor otthagyja házát, szolgáira bízza mindenét, és mindegyiknek kijelöli a maga feladatát; a kapuőrnek megparancsolja, hogy virrasszon. Legyetek hát éberek! Mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este vagy éjfélkor; kakasszóra vagy reggel. Ne találjon alva benneteket, ha váratlanul megérkezik! Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Virrasszatok!
Mk 13,33-37
Elmélkedés
Keljünk fel és induljunk!
Advent 1. vasárnapja van a mai napon. Elindulunk adventi utunkon, megkezdődik számunkra a karácsonyi előkészület. Ha az adventi készület csak azt jelenti, hogy ezekben a napokban felidézzük azt, hogy az Úr egyszer, régmúlt időkben eljött, akkor még nagyon keveset tettünk és bizony keveset értettünk meg Isten titkaiból, aki szüntelenül közeledik, eljön hozzánk. Tovább kell lépnünk a múltról való merengésnél és tovább kell lépnünk a jelen valóságánál és a jövőbe kell tekintenünk. A jövő felé kell fordulnunk, hogy ki tudjunk lépni a jelen sötétségéből és reménytelenségéből. Mert ez a jövőbeli esemény, az Úr újbóli megszületése világosságot támaszt körülöttünk és reményt ébreszt bennünk. Az előttünk álló heteket próbáljuk meg arra felhasználni, hogy tisztázzuk magunkban kit is várunk, kinek a jövetelére készülünk? Próbáljuk megérteni, hogy mit akar nekünk hozni, mivel szeretne minket megajándékozni a kis Jézus? Az örökkévaló Isten arra készül, hogy újra belépjen az emberi időbe. Segít minket helyesen értékelni a múltat, erőt ad a jelen mindennapi küzdelmeihez és új értelmet ad jövőnknek.
Az evangéliumi jelenet kulcsmondatai így hangzanak: „Nem tudjátok, mikor jön el az idő. Legyetek hát éberek!” Az advent kezdetén felkapjuk fejünket e kijelentésre és felszólításra, amelyek felhívják figyelmünket egy új időszak kezdetére, és arra a lelki feladatunkra, amely ránk vár a karácsonyi előkészület napjaiban.
A várakozás, a virrasztás és az éberség az evangéliumi történetben nem csak a kapuőrnek szól, hanem a ház valamennyi szolgájának. Mindannyiuknak készen kell lennünk arra, hogy találkozzunk az Úrral. Márpedig az Úr bármikor megérkezhet, erre utal a napszakok, az este, az éjfél és a reggel felsorolása, valamint a kora hajnalra utalás a kakasszó említésével. Jézus korában az volt a jellemző, hogy az utazók, a vándorok reggel indultak el, estére pedig megszálltak valahol, aztán pedig másnap reggel folytatták útjukat. Embereknek és teherhordó állataiknak egyaránt szükségük volt az éjszakai pihenésre. Éjszaka nem volt szokás úton lenni, hiszen nem voltak kiépített utak és közvilágítás, az embernek még nappal is a lába elé kellett néznie. Az éjszaka sötétségében további veszélyt jelentettek a vadállatok és a rablók, ezért ajánlatosabb volt a nappali közlekedés. Ha valaki a hajnali kakasszóra vagy a reggeli órákban érkezik meg, akkor bizonyára egész éjszaka úton volt. Ezért mondhatjuk azt, hogy a reggeli megérkezés valóban szokatlan és váratlan, de Jézus szavai szerint a szolgáknak még erre az esetre is fel kell készülniük.
Az advent jegyében helyénvaló éberen virrasztó kapuőrnek tekintenünk magunkat, ugyanakkor az evangélium szavai egy másik gondolatot is ébresztenek bennünk. Gondolhatjuk azt is, hogy a ház tulajdonosai vagyunk, akik éppen útnak indulunk. A korábbi években már vigyáztunk eleget a házunkra, vagyonunkra, életünkre, most ideje kilépnünk a magunk világából. Ideje elindulnunk egy szegényesnek tűnő hely felé, amely megújulást, megváltást, újjászületést tartogat számunkra. Vásárlások és rohangálások nélkül el tudom képzelni az adventet. A sötétben gyengén világító fény nélkül már nehezen. Csend nélkül, hallgatás nélkül, álom nélkül, üzenet nélkül, érintés nélkül, indulás nélkül, találkozás nélkül már biztosan nem. Miként a betlehemi Gyermek nélkül is elképzelhetetlen a karácsony.
Az adventi koszorún a négy közül egy gyertyát gyújtunk meg a mai vasárnapon. Legyen ez az első az indulás gyertyája! Gondoljunk arra, hogy Isten küldötte, egy angyal megérintett minket. Keljünk fel és induljunk!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus! Gyermekként jöttél emberi világunkba. Gyenge, magatehetetlen gyermekként születtél meg, miként minden ember. Gyermekként szükséged volt a szeretetre, a gondoskodásra, a törődésre. Oly módon szeretnék hozzád közeledni, ahogyan az édesanyák gyermekükhöz. Szeretettel, gyengédséggel, odafigyeléssel. Alázattal meghajolva a születés titka előtt, az élet titka előtt, a gyermek titka előtt. Rácsodálkozva arra, hogy minden új élet, minden újszülött gyermek az Isten ajándéka. Hiszem, hogy születésed új lehetőségeket, új utat nyit meg számomra. Születésed adjon nekem bátorságot és erőt az újrakezdéshez és a lelki újjászületéshez!
Horváth István Sándor (Ph 88)
