Amikor Jeruzsálembe menet Jézus Jerikó városához közeledett, egy vak koldus ült az út szélén. Amint ez meghallotta, hogy sokan vonulnak arra, megkérdezte, mi történik. Mondták neki, hogy a názáreti Jézus jön errefelé. Erre kiáltozni kezdett: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!” Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Jézus ekkor megállt, és szólt, hogy vezessék hozzá. Amikor odaért, megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak könyörgött: „Uram, hogy lássak!” Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited meggyógyított téged.” Azonnal visszanyerte látását. Dicsőítette Istent, és követte őt. Ennek láttára az egész nép áldotta Istent.
Lk 18,35-43
Elmélkedés
Szent Lukács evangélista úgy írja le Jézus Jerikóba érkezését, hogy az elbeszéléssel előkészíti a jeruzsálemi bevonulást. Az Úr nem egyedül zarándokol Jeruzsálem felé, hanem tanítványai és nagyszámú nép kíséretében. Az úton vonuló sokaság megérkezik Jerikó kapuihoz, s érkezésük zaját meghallja a vak koldus. Látszik, hogy Jézus a sokaság középpontjában áll, személyéről beszélgetnek egymással az útitársak, mintegy ő mozgatja a sokaságot. Útközben egyre többen csatlakoznak hozzá. Amikor a vak megtudja, hogy Jézus közeledik, a segítségét kéri: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!” A „Dávid fia” megnevezés Jézus messiási küldetésére utal. Amit most a vak koldus kijelent, hogy tudniillik Jézus a Messiás, azt az egész sokaság fennhangon fogja kiáltani, amikor Jézus bevonul Jeruzsálembe.
A jerikói vak bizonyos szempontból élesebben lát, mint a sokaság, akiknek semmi baj nem volt a szemével. A vak meglátta Jézus személyében az egész emberiség Messiását és személyes szabadítóját, gyógyítóját. Ezt a különleges látást a hite tette lehetővé és ezt a hitet jutalmazta meg Jézus a gyógyítással. A csoda változást hoz az ember életébe, már nem ül többé az út mellett, hogy alamizsnáért könyörögjön, hanem követi Jézust, aki minden más adománynál értékesebbet adott neki.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te szeretettel fordulsz felénk és a szeretet gyakorlására hívsz minket. Azt kéred tőlünk, hogy mutassuk ki szeretetünket Isten iránt és embertársaink iránt. A szeretet gyakorlásához szükségünk van szívünk odaadó szándékára, lelkünk beleegyezésére, értelmünk belátására és akaratunk erejére. Taníts minket az önzetlen szeretetre! Tégy minket készségessé, hogy le tudjunk mondani saját érdekeinkről és mások szolgálatában találjuk meg életünk örömét! Taníts minket, hogy teljes szívvel szeressünk mindenkit!
Horváth István Sándor (Ph 88)
