Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak.
Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”
Lk 17,11-19
Elmélkedés
Amikor a tíz meggyógyult leprás ember közül csak az egyik tér vissza Jézushoz köszönetet mondani, az Úr így szól hozzá: „Hited meggyógyított téged.”
Ha őt, a háláját egyedül kifejező személyt a hit gyógyította meg, akkor a többiek miért gyógyultak meg? Vajon a többi kilenc leprás, akinek eszébe sem jutott, hogy kifejezze köszönetét a gyógyulásért, szintén hitt Jézusban? Ha hittek, akkor miért nem tértek ők is vissza, hogy megköszönjék tisztulásukat a gyógyítónak? Ha viszont nem hittek, akkor miért gyógyultak meg? Ha nem hittek, akkor miért kérték Jézus segítségét? Vajon hittek a csoda előtt? Amikor észrevették tisztulásukat, kinek és minek tulajdonították a csodát? Vajon hittek a gyógyulásuk után? Ha igen, miért maradtak hálátlanok?
E kérdésekre az evangélium nem ad választ. A leprások talán hittek Jézus gyógyító erejében, különben nem fordultak volna hozzá. Abban biztosak lehetünk, hogy Jézus nem bocsátott rájuk később újabb betegséget, ha mégsem hittek. Az emberi hálátlanságon viszont elcsodálkozunk. Igaz, sokszor észre sem vesszük, ha Isten jót tesz velünk vagy ha észrevesszük, elfelejtünk köszönetet mondani! Legyünk hálásak Isten jóságáért! Legyünk hálásak mindazért a jóért, amelyet érdemtelenségünk ellenére kapunk tőle! A hit ébresszen bennünk őszinte hálát!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Lelkesen hallgatjuk szavaidat, s készek vagyunk téged követni. Szavad valóban örömhír, az üdvösség tanítása, igazság, amely az örök élet felé vezető utat mutatja meg. Boldogan és nagy lelkesedéssel indulunk el ezen az úton, s tudjuk, hogy te kísérsz minket. De nem szeretnénk elbizakodottak lenni, hiszen a mi életutunk, miként a tiéd is, keresztútként végződik. Kereszthordozásod, szenvedésed, türelmed és az Atyának való engedelmességed példája adjon erőt ahhoz, hogy ne forduljunk el soha tőled, hanem mindig hittel kövessünk téged!
Horváth István Sándor (Ph 88)
