Abban az időben a farizeusok félrevonultak és megtanácskozták, hogyan tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és a Heródes-pártiakat a következő kérdéssel: „Mester! Tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, és nem vagy tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a véleményed: Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” De Jézus felismerte gonoszságukat, és így szólt hozzájuk: „Miért kísértetek, ti képmutatók! Mutassátok csak meg az adópénzt!” Aztán megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” Azok azt felelték: „A császáré.” Erre ő így szólt hozzájuk: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták őt, és elmentek.
Mt 22,15-21
Elmélkedés
Kötelességeink
Szent Máté evangélista bemutatja Jézus és a zsidó vallási elöljárók fokozódó ellentétét, vitáit. A gonosz szőlőmunkásokról szóló beszéd felkeltette a Jézus iránti ellenszenvet, mert az írástudók megértették, hogy Jézus róluk beszél. Ezt követően az adófizetésről, a feltámadásról, a főparancsról kezdeményeznek vitát Jézussal, s végül ő tesz fel kérdést a Messiásról. Utólag nehéz azt megállapítanunk, hogy időrendben egymást követően hangzottak-e el ezek a viták vagy csupán az evangélista illesztette egymás után őket éppen azzal a szándékkal, hogy a fokozódó ellentétet bemutassa.
Az adófizetés kérdése mindennapi téma lehetett Jézus korában. A történetben szereplő farizeusok, ahhoz a vallási csoporthoz tartoztak, akik határozottan elutasították a római fennhatóságot és az ország jövőjét a nemzeti függetlenségben látták. Politikailag ezzel ellentétes nézetet vallottak a Heródes-pártiak, akik a fennálló hatalmi rendszer haszonélvezői voltak, elfogadták és kiszolgálták a rómaiakat. A két csoport tagjai a Jézussal szembeni hatékony fellépés reményében most félreteszik ellentétes nézeteiket, és miután gyanúsan sok dicsérettel halmozzák el Jézust, közösen teszik fel a kérdést: „Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?”
Melyik csoport oldalára álljon Jézus? Kinek adjon igazat? Mit válaszoljon a kérdezőknek? Ha Jézus egyszerű igennel válaszol a csapdát rejtő kérdésre, azaz azt tanácsolja, hogy mindenki fizesse meg a császárnak járó adót, akkor kiváltja azok ellenszenvét, akik a rómaiak ellen küzdöttek és a zsidó állam önállóságát akarták. Nemleges válasszal, azaz ha kijelenti, hogy nem kell adót fizetni, megkérdőjelezi a törvénytisztelő adófizetők magatartását. Ráadásul ez esetben ellenfelei azzal vádolhatják, hogy a rómaiak ellen lázít.
Jézus a következő választ adja: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” E felelettel felülemelkedik a vitás kérdésen. Bármennyire is ravasz volt a kérdés, ő ügyesen kikerülte a csapdahelyzetet.
A válasznak van egy másik oldala is. Jézus arra használja fel a helyzetet, hogy az ember és az Isten kapcsolatáról tanítást adjon, azaz a pénzügyi és politikai kérdést vallási síkra tereli. Válaszában benne van, hogy nem elég csupán az evilági törvényeknek és uralkodóknak engedelmeskedni, hanem mindenkinek teljesíteni kell Istennel szembeni kötelességeit is.
A keresztény tanítás szerint a hívő ember vallásossága Krisztus evangéliumának mindennapi tanulmányozásából merít erőt ahhoz, hogy elmélyüljön az Isten iránti szeretetben és az irgalmas Atya jóságát utánozva elkötelezze magát testvéreinek megsegítésére. Ez a három elem nem választható el egymástól egyetlen igazán hívő ember életében sem. Senki nem mondhatja például azt, hogy neki elegendő a Szentírás olvasása, s ne kérje tőle senki, hogy még imádkozzon is vagy elmenjen a szentmisére. Ha ugyanis valaki az olvasás révén megismeri Krisztus tanítását és Isten szeretetét, szükségszerűen személyesen is meg akar ismerkedni Jézussal, ki szeretné fejezni iránta érzett szeretetét és tiszteletét, amelynek egyik megnyilvánulása a hívő közösség szentmiséjén való részvétel. Az elkötelezett krisztushívő nem elégszik meg azzal a vasárnapi kereszténységgel sem, amely kimerül a heti egyszeri szentmiselátogatásban, hanem az ünnep kegyelmeit igyekszik továbbvinni a hétköznapokba, s állandóan a Krisztustól hallottak megvalósítására törekszik. Nagyon értékes, ha valaki együttérzésének kifejezéseként anyagi támogatást nyújt a bajbajutottaknak. Emberi meggyőződésből és jó szándékból is lehet természetesen jót tenni, de mennyivel értékesebb, ha ezt is Istenért tesszük, s Jézusnak segítünk a rászorulók személyében.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Mindenható és teremtő Istenünk! Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Szívünkbe adtad a vágyat, hogy téged keressünk és benned találjuk meg boldogságunkat. Fiad, Jézus azt kéri tőlünk, hogy hozzá váljunk hasonlóvá. Segíts minket, hogy arcunkon hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk magunkat neked! Adj nekünk bölcsességet, hogy felfogjuk Jézus szavainak értelmét, komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged illet!
Horváth István Sándor (Ph 88)
