Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket. Meghagyta nekik: „Semmit se vigyetek az útra: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt! Két ruhátok se legyen! Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem utaztok! De ha nem fogadnak be, hagyjátok el a várost, és a port is rázzátok le lábatokról vádképpen ellenük!” Azok útra keltek, bejárták a falvakat. Hirdették mindenütt az evangéliumot, és meggyógyították a betegeket.
Lk 9,1-6
Elmélkedés
Az apostolok missziós útra küldéséről olvasunk a mai napon. Amikor Jézus megbízza őket, hogy Isten országának örömhírét hirdessék, eszköztelenül küldi őket. Nem visznek sem eledelt magukkal, sem pénzt, amire emberileg nézve szükségük lehetne, ha több hétre mennek, de akkor is, ha csak néhány napra. Semmi mást nem vihetnek magukkal, mint Isten üzenetét és küldetésüket Mesterük nevében végezhetik. Az apostolok tehát nem bízhatnak sem a maguk képességeiben, sem más emberek segítségében, hanem csak egyedül Jézusban, aki átadja nekik hatalmát, hogy munkájukat hatékonyan és eredményesen tudják végezni. A feladat mindaddig valóban gyümölcsöző is, amíg azt az ő nevében végzik.
Olyan rendkívüli erőt és hatalmat kapnak Jézustól, amelynek más nincs a birtokában és amely már sok beteget meggyógyított. Korábban az apostolok is láthatták ennek az erőnek a működését a csodák és gyógyítások alkalmával. És most ők is megkapják ugyanezt az erőt, hogy Mesterük nevében jót tegyenek. Ugyanakkor Jézus rájuk bízza tanítását is, amely már oly sok embernek adott lelki erőt vagy indított megtérésre. Az apostolok elindulnak, nem visznek semmit, ami az övék, de magukkal viszik Jézus erejét, hatalmát és tanítását. Ennél többre egyetlen igehirdetőnek, egyetlen küldöttnek sincs szüksége. Legyünk Jézus küldöttei, hogy a hit igazsága minél több emberhez eljusson!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Irgalmas mennyei Atyám! Beismerem, hogy sokszor eltékozlom a tőled kapott kegyelmi kincset, kegyelmi örökséget. Elszakítom magamat tőled és szeretetedtől. Elveszítem istengyermeki és emberi méltóságomat. A lelki sötétség pillanatában és a tőled való elszakítottság állapotában sem akarok elfeledkezni arról, hogy a gyermeked vagyok, mert mindig annak tekintesz. Adj erőt, hogy visszainduljak hozzád, akinél megtalálom a biztonságot, a boldogságot és a szeretetet! Ölelj magadhoz, Uram! Bocsáss meg nekem, Istenem! A te gyermeked vagyok, bízom irgalmadban!
Horváth István Sándor (Ph 88)
