Abban az időben Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!” Mire ő Péterhez fordult: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!”
Azután így szólt tanítványaihoz: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint.”
Mt 16,21-27
Elmélkedés
A szenvedés útján
Szent Máté evangéliuma szerint Jézus három alkalommal beszél apostolainak szenvedéséről és feltámadásáról. Ma az első jövendölést olvastuk (vö. Mt 16, 21-23), amely Péter tiltakozását váltja ki. A második jövendölés (vö. Mt 17,22-23) után már nincs hasonló ellenkezés, csak annyit jegyez meg az evangélista, hogy az apostolok „nagyon elszomorodtak.” Harmadszor Jeruzsálem felé útközben beszél Jézus a reá váró szenvedésekről és feltámadásáról (vö. Mt 20,17-19), amelyre versengés tör ki az apostolok között, hogy ki ülhessen majd a megdicsőült Krisztus trónja mellett. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az apostolok ekkor még kevésbé érzékenyek Jézus szenvedésére, nem értik Jézus szavait és nem foglalkoztatja őket a probléma.
Az evangéliumokból kiderül, hogy Jézus nem csak elméletben ismeri a szenvedést, hanem a gyakorlatban is találkozik vele. Egyrészt tanító útja során hozzá fordulnak az emberek gyógyulásért, másrészt maga is vállalja és végigjárja a szenvedés útját. A betegekkel való találkozásaiból láthatjuk, hogy Jézus nem szüntet meg minden emberi nyomorúságot, de próbál vigasztalást nyújtani, igyekszik letörölni a könnyeket, és többször megcáfolja azt az ószövetségi feltételezést, amely szerint a betegség minden esetben valamilyen bűn következménye és Isten büntetése volna. A szenvedés vállalásával és türelmes elviselésével pedig azt mutatja meg, hogy a szenvedéseknek is van értelme, hiszen halála az emberiség megváltását szolgálta, s előre mutatja nekünk az utat, amelyen eljuthatunk a feltámadás dicsőségébe. Péter akkor kezd el tiltakozni, amikor a szenvedésről hall. A szenvedéssel való személyes találkozás sok ember hitét megrendíti, sokakat taszít lelki mélységbe. És mégis éppen a szenvedés, Krisztus szenvedése, az Úr kereszthalála és az a hit, hogy mindennek van értelme és értéke, hozza meg számunkra a megváltást, az üdvösséget, a lelki felemelkedést és a feltámadást.
A keresztény élet útján elsősorban nem a hittételek elmélyült elméleti tanulmányozásával juthatunk előbbre, és nem attól lesz erkölcsös az életünk, hogy kívülről tudjuk a tízparancsolatot. Ugyanígy a szenvedés esetében Jézus nem azt kéri tőlünk, hogy csupán érezzünk együtt a bajbajutottakkal. Ha csak ennyit tennénk, akkor ugyanolyan érzéketlenek és kegyetlenek lennénk, mint az irgalmas szamaritánus történetében szereplő pap és levita, akik segítségnyújtás nélkül mentek el a kirabolt és agyonvert ember mellett. Az Úr azt kéri tőlünk, hogy a szenvedés és a bajok láttán segítsünk embertársainknak.
Szenvedésének megjövendölését követően Jézus arról beszél, hogy aki követni akarja, vegye fel keresztjét. Aki hallja tanítását és úgy dönt, hogy követni szeretné őt, annak gyakorlati lépéseket kell tennie. A nyomorúság és a szükség láttán legyünk leleményesek és találékonyak a segítségnyújtásban, és vegyük észre tennivalónkat! Az emberi szenvedések mind-mind Krisztus szenvedéséhez kapcsolódnak, ezért segítségünk mindig Krisztus iránti hitünkből fakadjon, és amikor embertársaink megsegítésére sietünk, akkor gondoljunk arra, hogy bennük Krisztus szenved, s neki nyújtunk támogatást. A szavakkal kimondott szeretetet minden esetben a szeretet cselekedeteinek kell megerősítenie, mert tetteink nélkül szavaink és Jézus evangéliuma hiteltelenné válna.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Te az Atyától jöttél a világba, őt dicsőítetted meg életeddel. Mindenkor az ő akaratát teljesítetted, neki engedelmeskedtél. Vállaltad, hogy emberré legyél, emberként élj és vállaltad a halált is. Segíts minket, hogy észrevegyük közelségedet, jelenlétedet, szeretetedet! Segíts minket, hogy megtaláljunk téged, s vezess minket az Atyához! Maradj örökké köztünk, hogy szereteted állandóan bennünk legyen! Add meg nekünk az újjászületést, hogy egészen Istennek élhessünk! Segíts minket, hogy tanúságot tegyünk rólad az igazságot kereső embereknek!
Horváth István Sándor (Ph 88)
