Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét.
Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
Mt 25,14-30
Elmélkedés
Jézus példabeszéde a talentumokról nem földi vagyonunk vagy evilági kincseink gyarapítására buzdít, hanem arra, hogy Istentől kapott lelki kincseinket kamatoztassuk, azaz saját magunk lelki üdvösségére és felebarátaink szolgálatára fordítsuk. Az önzésből és a birtoklási vágyból üdvösségünk végső célja és mások segítése emelhet ki minket. Minden önzés mögött az húzódik meg, hogy megfeledkezünk Urunkról, és Isten helyébe képzeljük magunkat, mint akik nem tartozunk felelősséggel senkinek. Az isteni számonkérés azonban nem marad el. A tőle kapott jó képességek és tulajdonságok helyes felhasználása szebbé teheti embertársaink életét, a mi számunkra pedig az örök életet biztosíthatja.
Jézus korában létezhetett olyan irányzat, amely a vallási életben a hagyományok őrzését tartotta elsődlegesnek, s ezzel mintegy kizárta a fejlődés lehetőségét. Ezen elgondolással szemben Jézus azt tanítja, hogy ne elégedjünk meg azzal, hogy az Istentől kapott lelki kincseinket féltve őrizgetjük, hanem kamatoztassuk azokat. A békességet, a türelmet, a szelídséget mások felé sugározva mindezek megsokszorozódnak. Az öröm, a vigasztalás, a másoknak adott jó tanács olyan adottságaink, amelyből sosem fogyunk ki. Ez a mások felé forduló, önmagát odaajándékozó élet ugyanolyan kockázatot jelent, mint a pénzzel való kereskedés. De enélkül nincs fejlődés és talán nincs égi jutalom sem.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Hisszük, hogy a megszentelt kenyér, a te testeddé átváltoztatott kenyér, a te valóságos jelenléted ebben a kenyérben teszi a templomot otthonunkká és a szentmisét igazi ünneppé számunkra. A veled való bensőséges találkozás a szentáldozásban megújítja életünket. Köszönjük, hogy e kenyérben önmagadat adod nekünk. A szentáldozás azt jelenti számunkra, hogy kifejezzük hitünket: te valóságosan jelen vagy az átváltoztatott kenyérben, és a te közösségedhez, az Egyházhoz tartozunk. Újítsd meg a mi életünket azáltal, hogy bennünk élsz!
Horváth István Sándor (Ph 88)
