Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Mt 11,25-30
Elmélkedés
A mai napon Egyházunk Jézus szent szívét ünnepli. Az ünnep arra hív minden keresztényt, hogy Jézus szeretetéről, a szeretet titkáról elmélkedjünk. A szeretetről, amelyben érdemes hinni. Imádságaink szépen kifejezik, hogy a szeretet és az üdvösség forrása Jézus szent szíve. A kereszt a szeretet titkát hordozza és hirdeti.
Hitünk és vallási életünk tele van jelekkel, amelyek a látható és a láthatatlan valóság, az emberi és az isteni világ találkozását jelzik. Ezek a jelek üzennek nekünk valamit, korábban ismeretlen dolgokat tárnak fel előttünk, ugyanakkor hatnak is ránk, átalakítanak és cselekvésre ösztönöznek. A kereszt nem csupán hitünk látható jele és jelképe, hanem olyan eszköz, amely hatással van ránk, a megváltás eszköze. Természetesen nem a tárgy hat ránk, hanem az az áldozat, amelyet Jézus a kereszten valósított meg, feláldozta magát megváltásunkért és üdvösségünkért. Keresztjének hordozása közben és a keresztre szegezve Jézus már nem beszél arról, hogy mennyire szeret minden embert, itt már feleslegesek a szavak, hiszen cselekedete, önfeláldozása szavak nélkül is hirdeti az ő végtelen szeretetét.
Amíg élt, Jézus szíve értünk dobogott. Amikor pedig meghalt és megszűnt szívének dobogása, akkor ezt a sorsot is értünk vállalta. Ha hiszünk benne, akkor az Úr bennünk él. Tegyük most egy kis időre a szívünkre kezünket! Amit érzünk, az Jézus szívének dobogása.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenünk, te végtelenül irgalmas vagy és minden embernek megbocsátasz, aki őszintén megbánja bűneit. Amikor vétkezem és tudatában vagyok bűnömnek, szükségét érzem megbocsátó szeretetednek. Te nem azért vagy jó velem, mert nincs más választásod, hanem végtelen szeretetből. Arra tanítasz, hogy én is irgalmas és megbocsátó legyek embertársaim iránt. Kérlek, taníts meg megbocsátani, taníts meg irgalmasnak lenni, hogy tovább tudjam adni szeretetedet embertársaimnak!
Horváth István Sándor (Ph 88)
