Egy megkésett gyászjelentés margójára:
Csak megkésve szereztünk tudomást arról, hogy egykori diáktársunk – dr. Kovács Attila – 2023. február 3-án befejezte földi pályafutását, temetése március 10-én volt a Felsőkrisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánián. Az alábbi sorokban szeretnénk életének legfőbb mozzanataira visszatekinteni, meg sem kísérelve a gazdag életpályát bemutatni.
Attila 1937. július 1-én született Pásztón, apai felmenői tanítók voltak. Ez a körülmény a középiskolai továbbtanulását is megnehezítette, hiszen a jeles eredmények ellenére a környék középiskolájába nem jelentkezhetett. Atyai jó barátjuk – Rajeczky Benjámin a ciszterek Pásztói Priorja – javaslatára került Pannonhalmára Söveges Dávid Atya osztályába 1951-ben. Attila évtizedekkel osztályfőnökéről készült könyvben Dávid atyáról a következőket írta: „Ha Dávid atya tanári, oktatói tevékenységét vizsgálom, kiváló minősítést kell adnom.” Dávid atyával haláláig szoros, baráti kapcsolatot ápolt, aki tudományos munkáiban is segítette, időnként cikkeit lektorálta.
A kiváló pannonhalmi érettségi után az egyetemi évek kezdődtek a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, ahol okleveles közgazda képesítést szerzett 1960-ban. Ha a 2021-ben készített önéletrajzát áttekintjük azt állapíthatjuk meg, hogy a gazdasági élet és a közigazgatás különböző területén végzett elismeréseket kiváltó munkát. Felsorolni is nehéz lenne a különböző kitüntetéseket amelyeket munkájával kiérdemelt. 1967-től kezdődően évtizedeken keresztül tanított az ország különböző egyetemein, főiskoláin, 1997-ben a Magyar Tudományos Akadémián védte meg doktori címét: Doctor of Philosophy.
A Bencés Diákszövetség újjáalakulását követően annak életébe aktívan bekapcsolódott és abban élete végéig tevékenyen részt vett. 1998-ban azzal a kezdeményezéssel állt elő a BDSZ elnökség elé, hogy a diákszövetségen belül létrehozza a Mária Kongregációt, melynek egyik fő célkitűzése az, hogy a diákszövetség tagjai évenként más helyszínen, más-más Mária-zarándokhelyen „találkozzanak, beszélgessenek, egymást megismerve, közösen imádkozva erősödjenek, megköszönve az elmúlt évben kapott kegyelmet és kérve a Szent Szűz további oltalmát, segítségét.” Ezekkel a mondatokkal indította útjára a Mária-zarándoklatokat, mely folyamat azóta sem szakadt meg és az idén már a jubileumi 25. zarándoklat megtartására készülhetünk.
Köszönettel és elismeréssel tartozunk Attilának mindazért, hogy elindította a Mária-zarándoklatok sorozatát, hiszen azokon igen sok diáktársunk vett részt és kapott maradandó lelki élményt. Ezt tanúsítják a köszönetet is kifejező élménybeszámolók is. Úgy gondolom, hogy a tisztességgel megélt pályafutást követően, az Őt különösen is tisztelő gyermekét, – Mária -, Égi Édesanyánk már pártfogásába vette és élvezheti az Istent szeretőknek készített lakhelyet.
Attila lelki üdvéért 2023. április 21-én 18 órakor Huszti Zoltán atya – bencés diáktársunk – mutat be szentmisét (Budapest XI., Kecskeméti József utca 16-20. Kelenvölgyi Szentháromság Templom), amelyre szertettel várjuk diáktársainkat és a családtagokat.
dr. Jobbágy Lajos (Ph. 69 A)