napi evangelium

Abban az időben: Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”
Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: „Én vagyok”. És: „Elérkezett az idő.” Ne kövessétek őket. Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!”
Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen. De előbb kezet emelnek rátok, és üldözni fognak benneteket. Kiszolgáltatnak a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak az én nevemért, azért, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: Ne törjétek fejeteket előre, hogyan védekezzetek. Én olyan ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek, hogy egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak benneteket a szülők, testvérek, rokonok és barátok, s némelyeket meg is ölnek. Az én nevemért mindenki gyűlölni fog titeket. De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket.”
Lk 21,5-19

Elmélkedés

Az ember hiszékeny

Jézus jeruzsálemi működése egy meglehetősen hosszú beszéddel zárul, amelyet a templomban mondott. A beszéd a város pusztulásáról és az Emberfia végső időkben történő eljöveteléről szól. Az evangélista nem nevezi meg azokat, akik elismerően, dicsérően szólnak a templomról, annak díszesen faragott köveiről és az értékes fogadalmi ajándékokról. Jézus viszont nem a templom jelenlegi állapotáról beszél, hanem prófétai módon meglátja a templom pusztulását és megjövendöli, hogy eljön az idő, amikor mindebből semmi sem marad. Érthető, hogy ezt követően a kérdezők a pusztulás várható idejéről szeretnének pontosabb információkat kapni. Nem tudhatjuk, hogy mi állhatott ennek hátterében. Lehet, hogy valóban komolyan vették a figyelmeztetést, de az is lehet, hogy gúny volt kérdésükben. Válaszul Jézus a végső időkben tapasztalható jelekről beszél. Ilyen jel lesz a hamis próféták fellépése, akik félrevezetik az embereket, például annak hirdetésével, hogy egészen közel van a végidő.

Az ember hiszékeny. Könnyen hisz a szép ígéreteknek, az érdekesnek és rendkívülinek vélt információknak. Ha valaki határozottan állít valamit, vagy újszerűen hangzó összefüggéseket mond ki, sokan gondolják, hogy megvilágosodott előttük minden, lehullt a lepel a titkokról és most végre olyan dolgokat is megértenek, amiről korábban nem volt tudomásuk. Az ember bizony hiszékeny. Mert hiszékenynek lenni könnyebb, mint utánajárni, utánanézni a dolgoknak. Erre az emberi hiszékenységre alapoznak azok, akik számokból és dátumokból titokzatos dolgokat olvasnak ki és például a csillagok állásából előre jeleznek bizonyos eseményeket, és az általuk felismerteket úgy tárják a nagyközönség elé, mint biztos igazságokat.

Az ember hiszékeny. De a hiszékenység nem tévesztendő össze a hittel. A kettő egészen más. Ne legyünk hiszékenyek! Ne higgyünk akárkinek! Ne higgyünk el mindent! Vizsgáljuk meg a tanításokat! Vizsgáljuk meg a tanító személyét és életét! Nem érdemes akárkit követnünk. A jézusi igazsághoz érdemes hűségesnek maradni, mert ez vezet minket az üdvösségre.

A mai evangélium szerint Jézus egyértelművé teszi, hogy a végső időkkel kapcsolatban nem a bekövetkezés időpontja a lényeges, hanem az a döntő, hogy tanítványai kitartsanak mellette. Lesznek, akik éppen Jézusra hivatkozva akarják félrevezetni az embereket. Bölcsesség és tisztánlátás kell ahhoz, hogy megkülönböztessük a krisztusi igazságot az emberek hamisságától, amely látszat- vagy féligazságokba öltözködve jelenik meg. A könnyű ígéretek sok ember fülének jobban tetszenek, mert nem kívánják meg az isteni értékrendhez való ragaszkodást. Krisztus tanítványának egyedül az Urat szabad követnie, s nem szabad félelembe burkolóznia, ha az említett jeleket látja.

Ezt mondja Jézus: Sokan jönnek az én nevemben s mondják: „Én vagyok!” Az evangéliumokban különös jelentősége van Jézus „én vagyok” kezdetű kijelentéseinek, mert ezek a mondások az ő istenségébe engednek bepillantást számunkra. Amikor a végső időkben olyanok lépnek majd fel, akik azt fogják mondani, hogy „én vagyok”, akkor ezek az emberek az igaz Isten helyébe akarnak lépni. Az ember számára az lesz a valóban nehéz, hogy felismerje az igaz Istent és megkülönböztesse őt a hamis istenektől. Ezért figyelmeztet minket a mi Urunk: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket!” (Lk 21,8).

A végső idők nagy harcában a hamis „krisztusok”, akik a Jézus Krisztussal való szembefordulásra és hitük elhagyására csábítják az embereket, vereséget fognak szenvedni. Krisztus minden erő és hatalom felett győzedelmeskedik, hogy életünk Ura legyen. A Krisztusban való hit üdvösségre vezet.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Uram, segíts, hogy ne engedjek a megtévesztésnek és a félrevezetésnek! Bölcsességet és tisztánlátást kérek tőled, hogy megkülönböztessem a te igazságodat az emberek hamisságától. Te Úr vagy az egész világ és az egész természet felett, és hatalmad van, hogy legyőzd a gonoszságot. A te segítségeddel én is le tudom győzni a rosszat. Életem biztonságban van a te kezedben, s ha hűséges maradok hozzád és hitemhez, akkor nem veszíthetem el az üdvösséget. Add, hogy semmiféle veszély, még az életveszély miatt se tagadjam meg hitemet, hanem a Szentlélekre hallgatva tegyek tanúságot rólad!

Horváth István Sándor (Ph 88)