Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai, elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Lk 9,57-62
Elmélkedés
Három meghívás-történetet olvasunk az evangéliumban a mai napon, amelyek mindegyike más szempontból világítja meg a tanítványi életet, a Krisztus-követést. Elsőként egy olyan személy lép Jézushoz, akinek sem neve, sem életkora nem ismert. Lelkesedését fejezi ki bátor kijelentése Jézus felé: „Követlek, bárhová mégy” (Lk 9,57). Jézus válasza gyorsan kiábrándítja őt. Bizonyára arra számított, hogy Jézus és tanítványai között olyan kapcsolat van, mint amilyet más zsidó tanítók és tanítványaik körében már látott, s ő Jézust választja mesterének. Az Úr viszont többet kíván tanítványaitól és többet szeretne tőle is: a tanítvány mindenben úgy éljen, úgy viselkedjen, ahogy a mestere. A tanítványság tehát nem iskolás tanulást jelent, hanem életformát, mégpedig Jézus életformájával való teljes azonosulást.
A jelenet második szereplőjét Jézus hívja meg követésére, de ő késlekedik, csak evilági feladatai, kötelességei elvégzése után indulna. Fontos tanulság, hogy akit az Úr meghív, annak azonnal indulnia kell, hogy tanítványa lehessen.
A harmadik személy szintén önként jelentkezik, csupán annyi időt kér, hogy családjától elbúcsúzzon. Válaszában az Úr egyértelművé teszi, hogy tanítványainak előre kell tekintenie, arra a feladatra kell összpontosítani, amire küldetést kapnak.
Bár a három személy végső döntését nem ismerjük, ez ne akadályozzon meg minket a személyes döntés meghozatalában.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Taníts és nevelj minket a szolgálat helyes értelmezésére és gyakorlására! A szolgálat nem jelenthet senki számára kényszerhelyzetet, amelyben meg kell aláznia magát mások előtt, vagy amelyben emberi méltóságáról le kellene mondania. A szolgálatban te vagy tanítómesterünk, aki magad is szolgálni jöttél a világba és üdvösségünk szolgája lettél. Urunk, te azt kéred tőlünk, hogy állítsuk életünket az evangélium hirdetésének szolgálatába. Minden kegyelmi adományt azért kapunk tőled, hogy saját és mások üdvösségét szolgáljuk vele. Köszönjük, hogy életünkkel neked szolgálhatunk és hirdethetjük örömhíredet.
Horváth István Sándor (Ph 88)