Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk.”
Jn 10,27-30
Elmélkedés
A legeltetés módja
Idős pásztorember meséli, hogy kétféleképpen szokta legeltetni a nyájat. Olykor arra van szükség, hogy legeltetés közben szorosan összetartsa a bárányokat. Amikor rossz az idő vagy ha egy úton kell keresztülhaladni, akkor a lehető legkisebb helyre tereli össze az állatokat, szorosan egymás mellé. Így jobban átlátja és könnyebben vezeti a nyájat, de erre csak néhány helyzetben van szükség. Máskor pedig, amikor szép időben jó legelőre érkeznek, akkor engedi kissé szétszéledni a nyájat. Persze csak annyira, hogy szem előtt legyen minden bárány, de hadd mozogjanak szabadon, hadd keressék meg a nekik tetsző ételt. Olykor rájuk kiált vagy a kutyát küldi, de nem riogatja feleslegesen őket, hanem engedi, hogy szabadon legeljenek. Ő legalábbis így tanulta az apjától, aki szintén pásztor volt.
Olykor úgy tűnik nekem, hogy mi, papok, inkább az első módszert alkalmazzuk, míg Isten inkább az utóbbit. Mi szeretjük szűk keretek közé szorítani a híveket, pontosan megszabjuk a határokat, míg Isten inkább a szabadabb életet részesíti előnyben. Nem arra gondolok, hogy szélnek kellene eresztenünk a híveket vagy meg kellene szüntetnünk az erkölcsi szabályokat, de mintha olykor kissé túlbuzgók lennénk a szabályok dolgában. Nyilvánvaló, hogy a lelkipásztoroknak, az egyházi vezetőknek van felelőssége a hívek iránt, ahogyan a pásztor is felelős a rá bízott bárányokért. De a híveknek is megvan a maguk felelőssége, szabadon hoznak önálló döntéseket különböző élethelyzetekben. Nem buták és nem önállótlanok az emberek, mindenki jól tudja, hogy cselekedeteiért Isten előtt neki kell vállalnia a felelősséget.
Ma, húsvét 4. vasárnapján, a papi és szerzetesi hivatások világnapján, mindannyian nyitott szívvel akarunk figyelni Jézus Krisztus szavára és tőle, a Jó Pásztortól szeretnénk tanulni. E napon illő hálát adnunk Istennek papjainkért, akik a felszentelés révén szent hatalmat kaptak, hogy Krisztus nevében és az ő tekintélyével szolgálják az embereket. A papi hatalom tehát nem uralkodást jelent, hanem szeretettel végzett szolgálatot, amely akkor hiteles, ha a pap mindenben hasonlít Jézushoz, a Jó Pásztorhoz.
Minden pap a napi szentmiséből, a szentáldozásból, mint kimeríthetetlen forrásból merít erőt a lelkipásztori szolgálathoz. Ehhez párosul a rendszeresen, naponta végzett imádság, amely a személyes megszentelődés eszköze, ugyanakkor az imádságot azokért végzi, akiket vezetnie kell. Krisztus tanításának, azaz az evangéliumnak a tanulmányozása, a róla való elmélkedés a következő forrás, amely segíti a felszentelt személyt abban, hogy élete minél jobban igazodjon az Úr életéhez. Ezek azok az alappillérek, amelyeken nyugszik minden pap hivatása. A pap Jézussal él, Jézustól tanul, és őt hirdeti szavaival és életével egyaránt. Arra tanítja a gyerekeket és a fiatalokat, hogy éljenek Krisztushoz és az ő evangéliumához méltóan.
A hívek azt várják papjaiktól, hogy megtartsák a szentmiséket, kereszteljék meg az újszülötteket, áldják meg a házasulandókat, gyóntassanak, tartsanak hittanórákat, végezzék el a temetési szertartást. Szervezzenek továbbá közösségi programokat, irányítsák a templomok felújítását és a plébániák karitatív tevékenységét. A pap azonban ennél is többet akar adni a híveknek: egész életével Isten szeretetét közvetíti mindenki felé. Vegyük észre Isten szeretetét, amely a papok szolgálata által árad ki az emberekre!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Miként egykor kiválasztottad az apostolokat és elküldted őket, hogy a te nevedben tanítsanak és csodákat tegyenek, úgy napjainkban is hívj magadhoz fiatalokat, akik téged és szeretetedet megismerve indulhatnak a világba. Küldj az evangélium hirdetésére, valamint isteni titkaid és csodáid közvetítésére papokat, akik életüket egészen neked szentelik! Add, Urunk, hogy elfogadják és hűséggel teljesítsék hivatásukat, akiket a papságra vagy a szerzetesi életre kiválasztasz! A te szereteted alakítsa át szívüket, hogy képesek legyenek embertestvéreiknek továbbadni a te jóságodat, irgalmadat és szeretetedet!
Horváth István Sándor (Ph 88)
