Abban az időben: Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Amikor Betfage és Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet Olajfák hegyének hívnak, előreküldte két tanítványát. Ezt mondta nekik: „Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember nem ült még soha. Oldjátok el, és vezessétek ide! Ha valaki kérdezné tőletek, hogy miért oldjátok el, mondjátok azt, hogy az Úrnak van rá szüksége.”
A küldöttek elmentek, és úgy találtak mindent, ahogy ő megmondta. Amikor eloldották a szamarat, a szamár gazdái megkérdezték tőlük: „Miért oldjátok el a szamarat?” Azt felelték: „Szüksége van rá az Úrnak”, és elvezették Jézushoz.
Ott köntöseiket rávetették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust. Amint haladt, ruháikat az útra terítették előtte. Amikor közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész örvendező tömege hangosan áldani kezdte Istent a sok csodáért, amelyet láttak: „Áldott a király, aki jön az Úr nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!” A tömegből néhány farizeus azt mondta neki: „Mester, intsd le tanítványaidat!” Jézus azt felelte: „Mondom nektek: ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak megszólalni!”
Lk 19,28-40
Elmélkedés
A szeretet forrása
A virágvasárnapi szentmisével Jézus jeruzsálemi bevonulását ünnepeljük. A szertartás kezdetén, a körmenet elején erről az eseményről olvasunk. Jézus egy szamár hátán ülve bevonul a városba, miközben az emberek az út menti fákról szedett pálmaágakkal integetnek neki, éljenezve köszöntik, sőt, egyesek még a ruháikat is leterítik elé az útra. A szentmise evangéliumában pedig Jézus szenvedéstörténete hangzik el, amely szerint az utolsó vacsora után az Úr kimegy az Olajfák hegyére. Itt elfogják, majd a főtanács elé viszik és kihallgatják. A főtanács és a nép kikényszeríti Pilátustól a halálos ítéletet Jézusra, akit megkorbácsolnak, tövissel koronáznak, majd kivitetik vele keresztjét a Golgotára, ahol keresztre feszítik. Halála után leveszik testét a keresztről és sírboltba helyezik.
A nagyböjt 40 napja során volt és van időnk arra, hogy Krisztus szenvedéséről és kereszthordozásáról elmélkedjünk. A keresztút-járás péntekenként, a szenvedéstörténet többszöri elolvasása mind-mind abban segítenek minket, hogy Krisztus sorsában felfedezzük saját sorsunkat. Ne gondoljunk most előre! Ne gondoljunk most még a feltámadásra! Ne gondoljunk arra, hogy Isten képes mindennek új irányt adni! Most csak a szenvedésre gondoljunk! Az elfogadásra, a kereszt elfogadására s mindannak elfogadására, amit Isten ad nekünk, amivel Isten tesz minket próbára. Két héttel ezelőtt a tékozló fiú történetét idéztük fel, aki élve hazatalálhatott és nem kellett elszenvednie a halált, mint büntetést, hogy visszataláljon atyjához. De a fiú meghal abban az értelemben, hogy méltatlanságát elismerve kéri a szeretetet, az irgalmat, a megbocsátást atyjától és újjászületik a visszafogadás által. Amikor ezekben a napokban elvégezzük szentgyónásunkat, akkor ezt ne megszokásból tegyük és ne csupán az egyházi előírás kötelező teljesítésének gondolata vezessen minket, hanem akarjunk meghalni, megsemmisülni, hogy Isten, a mi irgalmas Atyánk építhessen bennünk új embert.
Emberi értelmünk az igazán lényeges kérdésekben, például az élet, a halál és a szenvedés kérdéseiben csődöt mond. Olyan határhoz érkezünk, amelyet nem vagyunk képesek átlépni. Tehetünk-e mást, mint hogy elfogadjuk Isten válaszát? S ha megvan bennünk a szándék az elfogadásra, vajon meghalljuk-e Isten feleletét? A szenvedés értelmét firtató kérdéseinkre Isten a kereszttel válaszol. Jézus nem kezd el beszélni a szenvedésről, hanem vállalja a szenvedést. A kereszt a szenvedés forrása. A kereszt a szeretet forrása. A kereszt a feltámadás forrása. Ez Isten válasza kérdéseinkre.
Nagyböjt utolsó napjaiban az idő rövidsége miatt különösen is oda kell figyelnünk készületünkre. Szívünk és lelkünk erősödése érdekében ezen a héten gondoljuk végig a keresztutat, Jézus szenvedésének útját! Honnan indult ez az út és hová vezetett? Hogyan haladok én ezen az úton? Hogyan tekintek Jézus szenvedésére, s engedem-e, hogy a puszta szemlélőből Isten olyan emberré alakítson, aki részesévé válok az Úr szenvedésének? Ne maradjak csak külső szemlélője az eseményeknek, hanem személyes kapcsolatba kell kerülnöm Jézussal! Oda kell állnom mellé, s vinnem kell nekem is a szenvedés keresztjét.
Krisztus szenvedése, kereszthordozása és halála az ő irántam való végtelen szeretetét bizonyítja. Imádkozzunk azért, hogy megerősödjünk hitünkben és mindhalálig hűségesek maradjunk a mi Urunkhoz!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! A szent városba, Jeruzsálembe érkezve te már tudtad, hogy küldetésed hamarosan befejeződik. Tudtad, hogy szenvedés vár rád, hiszen erről többször is beszéltél tanítványaidnak. Mégsem menekültél el a szenvedések elől, mert teljesíteni akartad azt a feladatot, amit a mennyei Atya bízott rád. Így mutattad meg az engedelmesség végső jelét. Bár az eseményeket látszólag az emberi szándékok, a rosszindulat, a harag, a gyűlölet irányítják, mi mégis mindezek mögött észrevesszük az Atya akaratát, aki életed feláldozását kérte. Urunk, elkísérünk szenvedésed útján, hogy kereszthordozásod és a kereszthalálod megértesse velünk Isten megváltó szándékát.
Horváth István Sándor (Ph 88)
