A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való.” Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.
Jn 7,1-2.10.25-30
Elmélkedés
A Sátoros-ünnepet a pusztai vándorlás emlékére tartották meg a zsidók a mi naptárunk szerint kb. október elején. Ezen a Jeruzsálem városában 8 napig tartó hálaadó ünnepen minden jámbor, vallásos zsidó részt vett. Jézus titokban megy a városba, mert tudja, hogy a csodálatos kenyérszaporítás után mondott beszéde miatt – amelyben mennyből alászállott kenyérnek nevezte magát – a zsidó vezetők halálra keresik őt.
Jézus biztosan nem félt, hiszen akkor nem ment volna el az ünnepre és nem jelent volna meg a templomban, amelynél feltűnőbb és nyilvánosabb hely nem létezett a városban. A templomban sem rejtőzik el, hanem tanítani kezd a nagy nyilvánosság előtt. Beszédét olyanok is hallják, akik jól ismerik a főtanács azon tervét, hogy elfogják és megölik Jézust.
Miért ment oda Jézus, ha tudta, hogy halálra keresik? – kérdezhetjük. Az Úr szándéka az volt, hogy tanítsa az embereket saját személyéről és küldetéséről. És ettől még a halálos fenyegetés sem tarthatta vissza. Bár a nép nem ismeri valódi származását és nem tudja, honnan jött, ő tisztában van küldetésével. Tudja, hogy az Atyától jött és neki kell engedelmeskednie. Hozzánk jövetelét csak akkor értjük meg, ha látjuk, hogy a mennyei Atya szeretetének küldötteként jön hozzánk. Eljön, hogy elhozza számunkra, számomra Isten irgalmát és megbocsátását.
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus Krisztus! Súlyos lelki teherként nehezedik ránk a tudat, hogy bűneinkért vállalnunk kell a következményeket, s azokért akár büntetésre is számíthatunk. Bűntudatra ébredve jogosan tartunk az isteni ítélettől. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy mennyei Atyánk irgalmas, kész a megbocsátásra. Urunk, a te tekintetből nem elítélés, hanem megbocsátás sugárzik. Bizalommal sietek feléd, mert nálad rátalálok az irgalmas szeretetre. Hiszem, hogy irgalmad nagyobb bűneimnél.
Horváth István Sándor (Ph 88)
