Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok.
Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”
Lk 21,25-28. 34-36
Elmélkedés
Az örökkévalóság felé vezető út
Sok ember számára jelent kellemes időtöltést az adventi vásárokban való sétálgatás. Egyesek még rövid külföldi utat is bevállalnak a mézeskalács és a forralt bor ínycsiklandozó illatáért és ízéért. A villogó fényfüzérek alatt szívesen elnézegetik vagy akár meg is vásárolják a kézműves portékákat, s gyermeki örömmel fogadják, ha hószállingózás varázsol télies hangulatot.
A templomba betérve, az első adventi vasárnap evangéliumát hallgatva nem ennyire idilli a hangulat. Rendkívüli természeti jelenségekről, emberi kétségbeesésről és rettegésről hallunk, ami nem csak elgondolkodtat, hanem bizony félelemmel is eltölt minket. Ha a televízióban vagy a moziban nézünk egy katasztrófafilmet, akkor ezt azzal a nyugalommal tesszük, hogy ez nem valóság: akárhány ház omlik össze a képernyőn, a mi városunk házai továbbra is állnak, akárhány hegy süllyed a filmvásznon a mélybe, mindez a valóságban nem történik meg. A látvány nem ébreszt bennünk félelmet, mert az első pillanattól az utolsóig tudjuk, hogy ez nem a jelen kor valósága.
Az evangéliumban az égi és földi jelenségeket hallgatva arra gondolunk, hogy ez szintén nem a jelen idők valósága, hanem mindez majd egyszer, az idők végén fog bekövetkezni, bár Jézus figyelmeztetése alapján nem tudhatjuk előre, hogy az „idők vége” mikor érkezik el.
Egyházunk természetesen nem megijeszteni akar bennünket ezzel a szentírási résszel, hanem figyelmeztetésként tárja elénk. Sőt, érdemes észrevennünk, meghallanunk a bátorító felszólítást: „emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok!” És ez a mondat már nem félelmet vagy rettegést ébreszt bennünk, hanem bátorságot és reményt! A bátorság azt jelenti, hogy figyelj, vedd észre a jeleket és vedd azokat komolyan! A bátorság azt jelenti, hogy hallgasd meg az isteni útmutatást, értsd meg és cselekedj annak megfelelően! A remény pedig azt jelenti, hogy hiszel abban, hogy a világban minden Isten terve szerint történik, ezért Istenre mered bízni önmagad. Emberi létünk oldaláról nézve törékeny világban élünk. Isten oldaláról nézve ez a világ mulandó. De Isten mindig képes teremteni és újjáteremteni, a mulandó világ helyett egy maradandóval megajándékozni az embert. Nem akar nekünk egy másik törékeny világot adni, amit butaságunkkal ugyanúgy tönkreteszünk, lerombolunk, mint élettérként kapott mostani világunkat. Az örökkévalóság távlatában érthetjük meg Isten tervét, szándékát. A mi reményünk ugyanis azon alapul, hogy a fejlődést és a haladást nem egyedül az emberi értelem és tudás idézi elő, hanem Isten örök tervének és időnkénti beavatkozásának köszönhető. A jövő felé forduló ember lehet optimista, de a keresztény embernek a reményből kell élnie, és ez több, mint bármilyen optimizmus.
Ezen a vasárnapon a múltban élő és jelenben velünk lévő Jézusra figyelünk, aki a jövőnek is az ura. A világ urai, a népek vezetői jönnek és mennek, uralkodásuk kezdő és befejező évszámát feljegyzik, a történelemkönyvek megőrzik a következő nemzedékek számára. Jézus Krisztus uralma azonban soha nem ér véget. Az ő uralma a megtestesüléssel, emberré válásával megkezdődött, de nem ért véget halálával, mert továbbra is jelen van a világban. Ő a történelem ura, a múlt, a jelen és a jövő ura, az örökkévalóság Istene.
Minden adventi út a karácsony és az örökkévalóság felé vezet. Induljunk bátorsággal és reménnyel a szívünkben!
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Istenünk, irgalmas Atyánk! Teremts a mi szívünkben csendet, amelyben meghallhatjuk a te megtérésre hívó szavad. Az advent bűnbánati idő számunkra és alkalmat ad, hogy a megtérés útjára lépjünk. Az adventtel nem csak új egyházi év kezdődik, hanem egy új élet kezdete lehet számunkra. Istenünk, tudjuk, hogy az igazi bűnbánat nem a büntetéstől való félelemből fakad, hanem az irántad érzett szeretetből. Szeretetünket azzal fejezzük most ki, hogy irgalmadban bízva és megbocsátásodat kérve bűnbánatot tartunk, elvégezzük szentgyónásunkat. Vezess minket, hogy karácsony éjjelén találkozzunk majd az emberré lett Szeretettel, Jézus Krisztussal, aki a te irgalmadat hozta el egykor és hozza el ma is a világba!
Horváth István Sándor (Ph 88)
