Abban az időben: Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és ezt mondták: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!”
Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.”
Amikor a többi tíz ezt meghallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De közöttetek ez ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”
Mk 10,35-45
Elmélkedés
Alázatos lelkület
A mai vasárnap evangéliuma azt az eseményt beszéli el, amikor Jakab és János becsvágyó kéréssel fordulnak Jézushoz. A történetet Máté evangélista művében is megtaláljuk, azzal a különbséggel, hogy ott a két apostol édesanyja kéri, hogy messiási országában az ő két fia ülhessen majd az Úr mellett (vö. Mt 20,20-28). Jakab és János úgy gondolják, hogy Jézus messiási uralma egy földi királyság lesz. Téves elképzeléseiket Jézus eloszlatja, hiszen az ő uralmának megvalósulása a gyötrelmes szenvedés és a kereszthalál lesz, s hozzá hasonló sors vár majd az apostolokra is. Az Úr ugyanis nem evilági hatalomra vágyott, hanem engedelmes szolgaként teljesítette mindazt, amit a mennyei Atya kért tőle. A tanítványoknak pedig – ebben is követve Mesterüket – teljesíteniük kell azt, amit ő kér tőlük. Ez az életmód nem uralkodást, hanem szolgálatot jelent, amely az élet feláldozásában teljesedik be. Jézus ezt tanítja saját küldetésével kapcsolatban: „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért” (Mt 20,28).
Az eset arról is tanúskodik, hogy a hatalomvágy, a dicsőségvágy és az egymás közötti versengés még az apostolok között is előfordult, s e kísértések nem csupán kettőjüket érintették, hanem a többieket is. Jézus nem olyan hatalmat ígér nekik, mint amilyet ők most elképzelnek a maguk számára, hanem a mennyei dicsőséget, amelyet ők szenvedések árán szerezhetnek meg. Az Úr kérdésére kifejezik, hogy készek „inni a szenvedések kelyhéből”, bár ekkor még pontosan nem értették, mit is jelent ez. Ez az ígéret Jakab apostol életében valóra vált, hiszen az apostolok közül elsőként ő adta életét Krisztusért.
Az isteni akarat idővel átalakítja az emberi szándékokat és elképzeléseket. Nem az emberi akarat megszüntetéséről vagy annak kényszerítéséről van itt szó, hanem arról, hogy az ember lassanként egyre jobban megismeri Isten akaratát és annak szolgálatába állítja életét, hogy így helyes mederbe kerüljenek szándékai. Jakab és János végigjárták a lelki átalakulásnak ezt az útját. Nekik is voltak elképzeléseik Jézus messiási uralmáról és azzal kapcsolatban is nagyszabású terveik voltak, hogy nekik milyen szerep juthat majd. Dicsőség, uralkodás, hatalom jellemezték elképzeléseiket, amelyek idővel szolgálattá, önfeláldozássá, vértanúsággá alakultak át. E lelki érésnek, fejlődésnek hátterében nem egyszerűen csak Jézus szavai álltak, hanem sokkal inkább az Úr példája, aki tanítványaitól, különösen is apostolaitól azt várja, hogy osztozzanak sorsában.
Lehetnek az életben nekem is nagyszerű terveim, csodálatos elképzeléseim jövőmmel kapcsolatban, de Isten nem képes-e még ennél is jobbat, csodálatosabbat kigondolni? Vajon hajlandó vagyok-e elindulni az apostolokéhoz hasonló úton? Kész vagyok-e arra, hogy Istennek engedelmeskedjek? Az isteni akarat idővel átalakítja az én emberi szándékaimat és elképzeléseimet is. Nem helytelen, ha arra vágyunk, hogy a mennybe, az örök dicsőségbe jussunk. De tisztában kell lennünk azzal, hogy a szenvedés és a szolgálat útján érhetjük el célunkat. A nagyravágyás lelkületével szemben Jézus az alázatosságot és a szolgálatkészséget ajánlja nekünk, s erre a legjobb példa az ő élete. Ha dicsőségében részesülni szeretnénk, akkor nem a hatalmaskodást vagy az uralkodást kell választanunk, hanem a szolgálat útján kell járnunk alázatosságban. Kész vagyok-e őt követni a szenvedésekben, hogy részem legyen a mennyország dicsőségében?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus! Akaratodat, mondanivalódat, üzenetedet szelíden közlöd velünk. Nem kényszerítesz minket semmire, hanem azt kéred, hogy szabadon elfogadjuk törvényeidet, amelyek földi boldogságunkat és örök üdvösségünket egyaránt szolgálják. Mennyi jóság, barátság, rokonszenv fedezhető fel szavaidban. Mennyi megértést, elfogadást tanúsítasz a bűnösök, a gyengék iránt. Milyen türelemmel várod, hogy megértsünk téged. Segíts minket, hogy egyre jobban megismerjük és megértsük tanításodat, és amit megértettünk, azt meg is valósítsuk.
Horváth István Sándor (Ph 88)