napi evangelium

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13

Elmélkedés

Balgákról és bölcsekről szól Jézus mai példabeszéde. Kik a balgák? Azok, akik nincsenek felkészülve a vőlegénnyel való találkozásra és nem számítanak a vőlegény esetleges késésére. Az ajtók végül zárva maradnak számukra, mert a döntő pillanatban, az érkezés idején ők mással voltak elfoglalva. Az úr szava kemény ítéletként hangzik számukra: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!” Kik tehát a balgák? Akik szeretnének elmenni az esküvőre, szeretnének részt venni az ünnepségen, de felkészületlenek. Ők már elhasználták összes olajukat, gazdagságukat, szépségüket, szeretetüket valakire vagy valami másra. Elszalasztották az egyszeri lehetőséget.

Kik a bölcsek? Azok, akik felkészülten érkeznek és várják a pillanatot, a vőlegény érkezését. Előrelátóak, ezért számítanak arra, hogy korábban vagy késve is érkezhet a vőlegény. Akik nem lepődnek meg azon, hogy „nem ismerik sem a napot, sem az órát.” Ők mindenkor készen állnak, bőven van olajuk, felelősen gondolkodnak. Olajukat nem a balgákra pazarolják, nem is irigyek, hanem jól tudják, hogy lámpásaikkal a vőlegény számára kell majd világítaniuk, s olaj nélkül ez aligha fog menni.

Az Úr jövetelének idejét nem lehet előre tudni. Lehet, hogy hamarosan érkezik, de lehet, hogy késik. Mindig várjuk felkészülten és álljunk készen a találkozásra.

(c) Horváth István Sándor

Imádság

Gondviselő Istenünk! Te szeretetből teremtettél meg minket és életünk minden napján kimutatod irántunk szeretetedet. Adj nekünk éleslátást és bölcsességet, hogy észrevegyük szereteted jeleit, mindazt, amivel testi és lelki fejlődésünket segíted és az üdvösség felé vezetsz minket! Oszlasd el félelmeinket, aggódásainkat és bizonytalanságainkat! Segíts, hogy bizalommal tekintsünk jövőnk felé és teljes bizalommal adjuk életünket neked! Gondoskodj rólunk, családunkról, szeretteinkről és minden emberről! Mutasd meg jóságodat minden ember felé!

Horváth István Sándor (Ph 88)