Amikor Jézus látta, hogy nagy tömeg veszi körül, meghagyta tanítványainak, hogy hajózzanak át a Genezáreti-tó túlsó partjára.
Ekkor egy írástudó lépett hozzá, és így szólította meg: Mester, követlek téged, bárhová mégy.” Jézus figyelmeztette: „A rókáknak odújuk van, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová lehajtania fejét.”
Egy másik tanítványa pedig ezt kérte tőle: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” Jézus azonban így válaszolt: „Kövess engem, és hagyd a holtakra, hogy eltemessék halottaikat!”
Mt 8,18-22
Elmélkedés
A mai evangéliumban két ember találkozik Jézussal. Az első nagyon magabiztosan és határozottan mondja: „Követlek téged, bárhová mégy.” Máté evangélista írástudónak nevezi őt, s ebből kiderül, hogy nem csak alattomos kérdéseikkel támadták az írástudók Jézust, hanem voltak közöttük jószándékúak is. Az Úr válasza kissé lehűti a lelkesedést, figyelmeztet a tanítványi élet bizonytalanságára. Nagy és ismeretlen feladatra vállalkozik ugyanis az, aki Krisztus követője lesz.
A második személy kissé furcsa módon jelzi, hogy Jézus tanítványa szeretne lenni: „Engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” Ha nem ismerjük a korabeli szokásokat könnyen félreértjük a kijelentést és Jézus válaszát is. Tudnunk kell, hogy abban az időben a temetés még a halálozás napján megtörtént. Aligha képzelhető el, hogy a tanítvány úgy lenne éppen Jézus közelében, hogy közben édesapja odahaza holtan fekszik. Inkább arról van szó, hogy haladékot kér, majd egy bizonyos idő után, ha már nem él az apja, akkor szívesen követné Jézust. Neki adott válaszában Jézus érzékelteti, hogy a tanítványság feltétele a családtól való elszakadás. Más esetekben, az apostolok meghívásakor szintén előkerül, hogy Jézusért mindent el kell hagyni, még a családot is.
Szent Máté evangélista nyitva hagyja mindkét találkozást, s nem írja le a két személy döntését. Én milyen döntést hoznék?
(c) Horváth István Sándor
Imádság
Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk. Te türelmesen és alázatosan viseled az emberi élet terheit, miként kereszthalálod és szenvedésed kínjait. Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk hozzád. Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy te támogatsz.
Horváth István Sándor (Ph 88)
